Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Szeged–Veszprém a BL-ben: Kárpáti Krisztián szerint csak a pillanatnyi forma fog dönteni

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2024. március 28. 09:44
Szegeden rendezik a Veszprém elleni férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzését. Kárpáti Krisztián, a hazaiak vezetőedzője az InfoRádióban azt mondta, hogy a napi forma és a játékosok mentális állapota dönti majd el, hogy melyik csapat lesz a sikeresebb.

Eddigi edzői pályafutásának az egyik legfontosabb meccsére készül Kárpáti Krisztián, a Szeged vezetőedzője. Csapata otthon fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Veszprémet. Legutóbb ősszel mérték össze erejüket a hazai bajnokságban, akkor a vendégek nyertek öt góllal.

„Azon a mérkőzésen is megmutattuk, hogy számolni kell velünk. Az eredmény túlzó volt, hiszen a 47-48. percig teljesen nyílt csata volt, még nálunk is volt az előny. Egy kellemetlen történet beárnyékolta azt a mérkőzést, Bánhídi Bencét a bemelegítés közben elvesztettük. Ő nagyon fontos láncszeme a csapatnak, kiválása miatt a taktikában rögtönözni kellett, de ez most egy más jellegű harc lesz” − mondta Kárpáti Krisztián.

A Szeged vezetőedzője elismerte, hogy a játékosok összértékét tekintve a vendégcsapat az esélyesebb a továbbjutásra, de szerinte nem mindig érvényesül a papírforma. Úgy látja, inkább a napi teljesítmény és a mentális állapot határozza meg, hogy melyik csapat lesz a sikeresebb.

„ A kieséses szakaszban két mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa. Természetesen az elsődleges célunk, hogy hazai pályán, ha lehetséges, előnyt kovácsoljunk a visszavágóra. Másodlagos célunk az, hogy ne dőljön el az első felvonásban a továbbjutás kérdése, vagy ha igen, akkor mi jussunk tovább” − fogalmazott a tréner, és hozzátette: úgy fogják fel a mérkőzést, hogy 120 perc alatt minden egyes támadásban, és minden egyes védekezésben egy külön kis meccset kell megnyerni, és az a lényeg, hogy ez alatt a két óra alatt ezekből eggyel többet nyerjenek, mint ellenfelük.

A férfi kézilabda BL-nyolcaddöntő első mérkőzését csütörtökön, 18 óra 45 perckor a Pick Arénában rendezik, a visszavágó április 4-én, csütörtökön 18 óra 45 perckor lesz Veszprémben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kárpáti Krisztián: a pillanatnyi forma fog dönteni a Veszprém ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást