Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Budu Zivzivadze nagy napja, már csak hat csapat pályázik három Eb-helyre

Infostart
2024. március 22. 04:00
Az ukránok az utolsó percekben fordítottak Zenicán az Európa-bajnoki szereplésért vívott playoffok egyikén. A további öt párban viszonylag simán alakultak a mérkőzések. Folytatás, sőt döntés kedden.

Az A-csoportban a lengyelek a 22. percben előnybe kerültek Frankowski góljával, aztán szinte páholyból játszhatták a találkozó nagy részét, miután a vendég észt válogatott öt perccel később megfogyatkozott. Ennek elenére a szünetben még csak 1-0-ra vezettek, ám a másodikban Zielinski, Piotrowski és Szymanski is szerzett gólt, sőt közben az észtek öngólt is vétettek. A vége 5-0.

A másik mérkőzésen a walesiek a vártnál is könnyedébben 4-1-re verték a finneket. A félidő még csak 2-1 volt. Az Eb-részvételért kedden Cardiffban játszik majd a walesi és a lengyel csapat, nagy meccs lesz.

A B-csoportban, Zenicán, a bosnyákok az 57. percben vezetést szereztek az ukránok ellen Matvienko öngóljával. A levegőben lógott a meglepetés, de a hajrában Jaremcsuk kiegyenlített, majd három perccel később, a 88. percben előkészített egy másik gólt, Dovbiknak. A vége 2-1, az ukránoknak.

A másik párban, a Szusza Ferenc Stadionban Zahavi büntetőből vezetést szerzett az izraelieknek. Az izlandiak még az első játékrészben fordítottak. A 73. percben Revivo piros lapot kapott, fogyott az izraeliek esélye. Ám a 80. percben Zahavi újabb büntetőt lőhetett – amit elrontott. Ettől kezdve már az izlandiak nyeregben voltak, a mezőny legjobbja, a végül mesterhármasig jutó Albert Gudmundsson 4-1-re alakította a végeredményt. Kedden Wroclawban játszanak majd a lengyelek és az izlandiak.

A C-csoportban Georgia válogatottja a korábban az NB I-ben is szerepelt Budu Zivzivadze duplájával verte az 58. perctől tíz emberrel játszó luxemburgiakat. A másik ágon a görögök nagyon simán, 5-0-ra kiütötték Kazahsztán válogatottját. A keddi csoportdöntőt Tbilisziben játsszák.