Nyitókép: Kovács Tamás

Majdnem lett egy magyar meglepetésbronz az úszó-vb-n

Infostart / MTI
2024. február 17. 18:32
Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik, Molnár Dóra pedig a hetedik helyen végzett 200 méter háton a dohai úszó-világbajnokságon.

A 22 éves Szabó-Feltóthy pályafutása első felnőtt vb-döntőjére készült, a középfutamban 2:08.85 perces egyéni legjobbjától nem sokkal elmaradva, 2:09.42-vel a harmadik helyen lépett tovább. A 17 esztendős Molnár - aki a 2022-es budapesti világbajnokságon "robbant be" azzal, hogy a hetedik helyen végzett - 2:10.31-gyel hetedikként várta a finálét.

A döntőben - melynek mezőnyéből egyedüliként a lengyel Laura Bernat volt ott tavaly nyáron Fukuokában is a fináléban - a két magyar szinte végig egymás mellett haladt. A hajrá Szabó-Feltóthynak sikerült jobban, kevesebb mint hét tizedddel maradt el a bronzról, 2:09.76-tal lett negyedik, míg Molnár 2:11.01-gyel csapott hetedikként célba.

"Nagyon izgalmas volt, de iszonyatosan fájt" - mondta az MTI-nek Szabó-Feltóthy. - "Annak alapvetően nagyon örülök, hogy sikerült háromszor is jól leúszni ezt a számot. A két legkevésbé szerencsés ilyenkor a kilencedik és a negyedik, szóval legközelebb inkább másodiknak vagy elsőnek kéne lenni" - tette hozzá.

Molnár Dóra legfőképpen a mellette úszó lengyelre koncentrált, hogy vele tartsa a lépést, de nem tudta megelőzni őt a hajrában, ugyanakkor nagyon büszke az újabb világbajnoki hetedik helyre.

A számot az amerikai Claire Curzan nyerte 2:05.77 perccel.

Eredmények:

női 200 m hát, világbajnok:

Claire Curzan (Egyesült Államok) 2:05.77 perc

2. Jaclyn Barclay (Ausztrália) 2:07.03

3. Anasztaszija Skrudaj (Fehéroroszország) 2:09.08

4. SZABÓ-FELTÓTHY ESZTER 2:09.76

..7. MOLNÁR DÓRA 2:11.01