Magyar futballista játszott a spanyol futballbajnokság élvonalában

Infostart
2024. január 22. 09:37
Bemutatkozott a spanyol labdarúgó-élvonalban, a La Ligában a 19 éves magyar korosztályos válogatott védő, Yaakobishvili Antal. A bajnoki tabella élén álló Girona gárdájában a 30. percben lépett pályára.

A múlt heti kupadebütálás után ezúttal a bajnokságban is játéklehetőséget kapott Micheltől, a csapat vezetőedzőjétől a fiatal magyar védő, akinek öccse, Áron, a Barcelona korosztályos csapatának kapusa.

Yaakobishvili Antal Budapesten született, július 12-én lesz húszéves. Édesanyja magyar, édesapja grúz származású, a fiúk mind a két ország állampolgárságával, sőt, az izraelivel is rendelkeznek, miután édesapjuk ott is élt, jogot szereztek arra is.

A 194 centire nőtt, eszményi középhátvéd alkatnak mondható Antal 2012-ben a Baráti Bőrlabda FC-ben kezdett futballozni, majd 2014-től egy bő évet az Angyalföldi DSI csapatában töltött. Eddigi utolsó hazai klubja az MTK volt, amelyben 2015 és 2017 novembere között szerepelt, mindössze egy U14-es bajnokit játszva.

Immár hetedik éve Spanyolországban él és futballozik.

Előbb az Atletic Sant Just csapatába került, majd 2021 nyarán igazolt a Girona U19-es csapatához, ahonnan tavaly nyáron feljebb lépett, a B csapathoz, de az utóbbi időben rendszeresen a La Ligában csodát tevő első csapattal készült. Eddig egy kupa- és egy bajnoki mérkőzésre állt be a legjobbak közé, középhátvédként. Mindkettőt megnyerte a csapata.

Vasárnap 5-1-re győzött a Girona a Sevilla ellen, Yaakobishvili Antal a 30. percben, Juanpe helyére állva lépett pályára. Több mint tíz év után játszott ismét magyar játékos a La Ligában.