Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

A csőd szélére került a többszörös BL-győztes csapat, már a játékosok kalapoznak

Infostart
2024. január 16. 21:47
Csődveszély fenyegeti a női kézilabda Bajnokok Ligája legutóbbi három kiírását megnyerő Vipers Kristiansandot.

A klubigazgató, Benedicte Löyland szerint a helyzet kritikus, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy az idény végére rendezzék soraikat. Egyelőre nincsenek lejárt tartozásaik, ezzel együtt a túlélésről szólnak ezek a hetek – írja a nemzetisport.hu.

Hétfőn a játékosok négy órán keresztül telefonálgattak, hogy kapcsolataik révén pénzügyi segítséget találjanak.

„Elég nehéz a helyzet. Elsősorban nem a saját munkámat féltem, hanem az jár a fejemben, mekkora csapás lenne a városnak és a helyi gyerekeknek, ha nem találnánk megoldást.

Gombóc van a torkomban, a sírás kerülget”

– mondta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Katrine Lundét, aki 2010 és 2015 között a Győr csapatát erősítette.

Benedicte Löyland szerint a BL-szerepléssel összefüggő utazási költségek megugrása, valamint támogatóik, üzleti partnereik saját gazdasági nehézségei együttesen okozzák a bajt. Már hoztak döntéseket a takarékosságról; állítólag egyelőre nincs szó a játékosok fizetésének csökkentéséről.

A Vipers tíz forduló után a negyedik helyen áll a BL B-csoportjában.