Nyitókép: Mike Marsland/WireImage

Halálos diagnózis: legfeljebb egy éve van hátra az edzőlegendának

Infostart
2024. január 11. 13:24
Sven-Göran Eriksson a svéd közszolgálati rádió műsorában ismerte be, gyógyíthatatlan rákbetegséggel küzd.

A svéd közszolgálati rádió adásában jelentette be a 75 éves Sven-Göran Eriksson, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzd.

„Valóban súlyos beteg vagyok, rákos, de küzdeni fogok ellene, amíg csak tudok. Ugyanakkor az orvosok azt mondták, legjobb esetben is egy évem van hátra. Igyekszem a pozitívumokra gondolni és becsapni magamat, az agyamat, hogy ne a problémákkal törődjek és valami jót hozzak ki a maradék időmben” – idézi az angol válogatott történelmének első nem brit szövetségi kapitányát a nemzetisport.hu.

Sven-Göran Eriksson alacsonyabb osztályú svéd csapatoknál töltött rövid játékoskarrier végén 27 évesen visszavonult, harmincéves korában már a svéd élvonalban edzősködött, s 34 évesen megnyerte az IFK Götebörggal az UEFA-kupát. Pályafutása során a Benfica, a Roma, a Fiorentina, a Sampdoria, a Lazio, valamint a Manchester City és a Leicester City vezetőedzője is volt klubszinten.

Eriksson 2001-ben lett az angol válogatott szövetségi kapitánya – ő volt az első nem brit nemzetiségű szövetségi kapitány. Vezetésével Beckhamék kijutottak a 2002-es és a 2006-os világbajnokságra, ahol egyaránt a negyeddöntőig jutottak, csakúgy, mint a 2004-es Európa-bajnokságon.

Később dolgozott még Mexikó és Elefántcsontpart szövetségi kapitányaként is, míg az elmúlt tíz évben Ázsiába tette át a székhelyét és több kínai klub mellett utolsó munkája a Fülöp-szigetek válogatottjának irányítása volt 2018 októbere és 2019 januárja között.