Nyitókép: Rost-9D/Getty Images

Hat gól sem döntött Miskolcon

Infostart
2023. december 16. 20:37
A Diósgyőr hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott az MTK Budapesttel a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának szombati játéknapján.

Mindkét együttes nagy tempóban és harcosan futballozott, így kiváló iramú, látványos első félidőt szurkolhatott végig a hazai közönség. A találkozón az MTK került előnybe Stieber hajszálpontos lövésével, ezt követően a kék-fehérek visszahúzódtak kicsit, a DVTK pedig kihasználta a lehetőséget és egyenlített.

A második félidő elején a fővárosiak kapujában Demjénnek akadt többször is dolga, a hazai nyomás ellenére mégis a kék-fehérek szerezték meg újra a vezetést, az elmúlt hetekben rendkívül eredményesen futballozó Antonov lőtte ki nagy erővel kapu bal oldalát.

A DVTK ezután beszorította riválisát, majd hármas cserével frissített, ennek pedig meg lett az eredménye, hiszen két perc alatt két gólt szerezve - a másodikat két cserejátékos, Lukács és Franchu összejátéka eredményezte - fordított. Nem sokáig örülhetett azonban a hazai közönség, mivel három perccel később a szintén csereként pályára lépő Végh egyenlített. A hajrában a házigazdák rohamoztak a győzelemért, de végül be kellett érniük a döntetlennel.

OTP Bank Liga, 17. forduló:
Diósgyőri VTK-MTK Budapest 3-3 (1-1)
Miskolc, 3412 néző, v.: Pintér

gólszerzők: Szatmári (32.), Hej (77., öngól), Franchu (79.), illetve Stieber (19.), Antonov (64.), Végh (82.)

sárga lap: Edomwonyi (28.), Csorbadzsijszkij (31.), Holdampf (45+2.), Szatmári (84.), illetve Kocsis G. (28.), Varju (42.)

Diósgyőri VTK:
Ogyincov - Gera, Szatmári, Csorbadzsijszkij, Stephen - Bényei (Bokros, 80.), Holdampf, Klimovics (Franchu, 69.) - Pernambuco (Lukács, 69.), Edomwonyi (Kampecisz, 72.), Acolatse (Jurek, 80.)

MTK Budapest:
Demjén - Hej, Kádár, Kocsis G. - Varju, Horváth A. (Végh, 59.), Kata (Thiam, 75.), Antonov - Bognár I. (Kovács P., 92.)- Stieber, Spalek (Kovács M., 59.)