Katalán csoda: a Gironának nincs párja az európai topbajnokságokban

Infostart
2023. december 11. 13:08
Szenzációs, 4-2-es győzelmet aratott a Girona vasárnap este az FC Barcelona ellen idegenben, s ezzel visszavette a vezetést a La Liga táblázatán. Az idény meglepetéscsapata, amelynek egyébként ügyvezető elnöke Pep Guardiola testvére, a korábbi sikeres játékosügynök, Pere Guardiola, a legerősebb négy európai bajnokságot tekintve a legtöbbször győzött eddig a 2023–2024-es idényben.

A Girona a 16. forduló után 13 győzelemmel, két döntetlennel és egyetlen, a Real Madridtól elszenvedett vereséggel áll. Hazai pályán is jól teljesít, de az idegenbeli mérlege egyenesen párját ritkítja az európai elitben: a Real Sociedad elleni, San Sebastian-i nyitó döntetlen óta immár kilenc mérkőzést nyert meg sorozatban. (Ezekből kettő Király-kupa-mérkőzés volt.) A legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésén tizenöt gólt szerzett, az Orihuela ellen ötöt, az Osasuna és a Barcelona ellen négyet-négyet, a Rayo Vallecano ellen kettőt.

Ne becsüljük le azért a Rayo elleni, madridi „csak” kettőt sem: az ellenfél e találkozó előtt a Real Madriddal, utána pedig a Barcelonával játszott döntetlent. A Girona ellenben legyőzte. A Barça elleni 4-2 egyik érdekessége, hogy a híres rivális 2018 óta nem kapott négy gólt bajnoki mérkőzésen, illetve hogy ennek köszönhetően a Girona immár nem csupán pontszámban, a szerzett gólok számát tekintve is mindenkit megelőz a La Ligában.

A Girona egyébként története során először győzte le bajnoki találkozón a Barcelonát, nem mellékesen az ötödik katalán csapat lett, amely idegenben legyűrte a Barçát. (Az előző négy: CE Europa, RCD Espanyol, CE Sabadell, UE Lleida.)

A sikerek mögött egy kevéssé ismert edző áll: Miguel Ángel Sánchez Muñoz, azaz Míchel áll, aki játékos-pályafutása nagy részét a Rayo Vallecanóban töltötte, majd ott is kezdte edzői karrierjét. Később az Huescát dirigálta, majd 2021 nyarán került a Gironához. Mindhárom eddigi klubjával feljutott a másodikból az első osztályba, de az, hogy csapatával a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético ellen bajnoki címért harcol, felettébb új.

Az alaptizenegynek olyan pillérjei vannak, mint a Real Madrid-nevelés Miguel Gutiérrez, az uruguayi csatár Christian Stuani, a holland Daley Blind, az argentin Paulo Gazzaniga vagy a két ukrán, Viktor Cihankov és Artyom Dovbik. Utóbbi a klub rekordvétele 7,75 millió euróval, azaz a Girona ennél többet még soha nem költött játékosvásárlásra.

A Gironának van magyar játékosa is: a belső védő Yaakobishvili Antal a B csapat keretének tagja. (Az öccse, Áron viszont a Barcelona akadémiáján futballozik, az ifjúsági válogatott kapus ült már a nagycsapat kispadján is.)

Érdekesség, hogy a Girona 44,3 százalékos résztulajdonosa az Abu-Dzabiba való City Football Group, a Manchester City „gazdája”. Egy másik 44,3 százalékos csomag a Girona Football Groupé, amelynek élén Pere Guardiola áll.