Ismét hátrányból fordítva nyert a Liverpool

Infostart
2023. december 9. 15:55
A Liverpool FC gyenge első félidő után hátrányba került a második játékrészben a Crystal Palace ellen, mégis nyerni tudott 2-1-re.

A Selhurst Parkban a Palace Jean-Philippe Mateta tizenegyesből lőtt góljával került előnybe az 57. percben. A 75. percben Jordan Ayew megkapta a második sárgáját, s ez megváltoztatta a játék képét. Mohamed Szalah alig több mint egy perccel később kiegyenlített, ez volt az egyiptomi csatár 200. gólja a Liverpool játékosaként és egyben a 150. a Premier League-ben.

A Vörösök színeiben korábban csak öten (Ian Rush, Roger Hunt, Gordon Hodgson, Billy Liddell) jutottak el kétszáz szerzett gólig. Az egyenlítő gól után a Pool átvette a mérkőzés irányítását, s a 91. percben a Szoboszlai Dominik és Darwin Nunez lecserélésekor pályára került Harvey Elliott a tizenhatoson kívülről lőve megszerezte a győztes találatot is.

A Liverpool sokat köszönhet visszatért brazil kapusának, Alisson Beckernek, aki két óriási bravúrral segítette a csapatát.