Nyitókép: Forrás: Facebook / Újpest FC

Öt gólt szerezve nyert az Újpest, de a végét majdnem elrontotta

Infostart / MTI
2023. október 21. 19:04
Az Újpest saját közönsége előtt gólgazdag mérkőzésen 5-3-as sikert aratott az előző idényben ezüstérmes Kecskemét felett a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A fővárosi együttes ezzel feljött a tabellán a második helyre, a Kecskemét pedig idegenben változatlanul nyeretlen a mostani szezonban, sőt, immár vendégként sorozatban öt vereségnél jár.

A hazaiakhoz képest szinte teljesen enerváltan kezdett a kecskeméti együttes, amely nem tudta felvenni az újpestiek tempóját, ennek nyomán pedig a válogatott Csoboth Kevin gólja után már a hatodik percben hátrányba került. A folytatásban türelmesebben, de változatlanul lendületesebben és nagy kedvvel futballozott a fővárosi lila-fehér együttes, amely a 33. percben kétgólosra növelte az előnyét, mégpedig a védő Tamás Krisztián nagyjából 30 méterről szerzett bombagóljával. Az első félidőben végig az Újpest irányított, és csak azért nem vezetett a szünetben nagyobb különbséggel, mert sok volt a pontatlanság a játékában, míg vendégeknek nem sikerült érdemben felvenniük a küzdelmet a riválissal.

Fordulás után hét perc alatt háromszor volt eredményes a hazai csapat, igaz, a Kecskemét szinte egyáltalán nem nehezítette meg vendéglátója dolgát. A fővárosi együttes valósággal átgázolt az ellenfél középpályáján és védelmén, így gyakorlatilag a második félidő elejére bebiztosította a sikerét. A vendégek valamivel később három perc alatt két szép gólt szereztek, a kettő közül a második, Szuhodovszki Somáé volt igazán látványos, a válogatott kerettag középpályás ugyanis 25 méterről lőtte ki a jobb felső sarkot. A Kecskemét aztán még a hajrában is betalált, így csökkentette valamelyest a különbséget, ám az Újpest teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Újpest FC-Kecskeméti TE 5-3 (2-0)

Szusza Ferenc Stadion, 5732 néző, v: Bognár

Gólszerzők: Csoboth (5., 52.), Tamás K. (33.), Tajti (47.), Onovo (51.), illetve Szalai G. (57.), Szuhodovszki (60.), Vágó (86.)

OTP Bank Liga, 10. forduló:

--------------------------

Kisvárda Master Good-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1

Zalaegerszeg-Paksi FC 2-5

Újpest FC-Kecskeméti TE 5-3

vasárnap játsszák:

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 13.15

Debreceni VSC-Fehérvár FC 15.30

Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 17.45

A tabella:

1. Paksi FC 10 6 3 1 20-12 21

2. Újpest FC 10 6 2 2 20-17 20

3. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 28-11 19

4. Diósgyőri VTK 9 5 1 3 17-11 16

5. Puskás Akadémia FC 9 4 3 2 14-14 15

6. MTK Budapest 9 4 2 3 11-14 14

7. Debreceni VSC 9 4 1 4 15-14 13

8. Fehérvár FC 9 3 2 4 17-16 11

9. Kecskeméti TE 10 3 1 6 13-17 10

10. ZTE FC 10 2 2 6 14-25 8

11. Kisvárda Master Good 10 2 1 7 9-18 7

12. Mezőkövesd Zsóry FC 9 1 1 7 10-19 4