Nyitókép: Kovács Tamás

Óriási lépés Németország felé: Magyarország–Szerbia 2-1

Infostart
2023. október 14. 20:45
A magyar válogatott, akárcsak Belgrádban, 2-1-re legyőzte a szerbeket. s fölényesen vezeti csoportját.

A két összeállítás. Magyarország: Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Styles, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B. Szerbia: V. Milinkovics-Szavics – Erakovics, Milenkovics, Pavlovics – Zsivkovics, Gudelj, Sz. Milinkovics-Szavics, Terzics – Lukics, A. Mitrovics, Gacsinovics.

A csoport másik mérkőzését korábban lejátszották, a litvánok, némi meglepetésre, 2-0-ra nyertek Bulgáriában.

A magyar csapat aktívan kezdett, Vanja Milinkovics-Szavics kétszer is merész vetődéssel védett.

Lefut az órán az első tizenöt perc, kiegyenlített a játék, körülbelül azonos labdabirtoklással.

Szerb helyzetből (Szalai Attila mentett) indult a magyar kontra, Varga Barnabás pazar csel után indította Szoboszlait, ő Negót hozta helyzetbe, a lövédbe belevetődött egy védő.

A szerbek is veszélyes kontrával jöttek, Mitrovics elől Dibusz szép kivetődéssel fogta meg a labdát.

A 22. percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott. Sallai beemelte a labdát a védők mögé a jobb szélre, Nego elrohant, lövést imitált, majd jól passzolt a védőjéről leváló Varga Barnabás elé, aki 12 méterről bepasszolta a labdát a kapu jobb oldalába, 1-0.

Az elmúlt percekben kicsit változott a játék képe, hatvan százalékban a szerbeknél volt a labda.

Izgalmat okozott Szalai Attila hibája, Dibusz nagyon jó érzékkel futott ki a tizenhatoson kívülre.

A 32. percben egyenlített a szerb válogatott. Szöglet után Pavlovics három és fél méterről csúsztatott a magyar kapuba, 1-1.

Két perccel később Nego középre kanalazott labdáját Sallai Roland átvette, majd 20 méterről irgalmatlanul nagy gólt rúgott a kapu jobb oldalába, 2-1.

A félidő hátralévő perceiben a szerbek sokkal többet birtokolták a labdát, beszorították a magyar csapatot, de ugyanazzal az eredménnyel zárult az első játékrész, mint Belgrádban: 2-1, ide.

Kosztics és Tadics is beállt a második félidőre, erősítettek a szerbek.

Az 50. percben a szerbek a kapuba találtak, de lesről.

Két perc múlva lőttek még egy lesgólt. Maradt a 2-1, de nem lesz ez így jó. Meg kellene tudni tartani egy kicsit a labdát.

Egy óra elteltével cserélt Rossi, Négo helyére Bolla Bendegúz, Styleséra Kalmár Zsolt állt.

Egy magyar kontra után Varga Barnabás ívelt fejese a lécről kipattant a kapu mögé.

A szerbek egy akción belül kétszer eltalálták a bal kapufát. Nagy szerencsénk volt.

Nekik is mázlijuk volt, egy újabb magyar kontránál Sallai ziccerbe hozta Bollát, aki megijedt, gyengén lőtt, a kapu mellé. Aztán újabb magyar helyzet, Sallai beadása után Varga Barna előrevetődve sem érte el a labdát.

Botka váltotta Fiolát, Kata Sallait.

Bolla jó beívelése után Varga fejelt, a kapus védett.

Két perccel később lement, Ádám Martin váltotta.

A 93. percben Milenkovics fejesét Dibusz óriási bravúrral védte.

De vége, óriási lépést tett a magyar válogatott az Eb-részvétel felé.

A lefújás után Kalmár Zsolt kapott még egy sárga lapot, ezzel kizárta magát a litvániai találkozóról.

A csoport állása: 1. Magyarország 13 pont (5 mérkőzésból), 2. Szerbia 10 (6), 3. Montenegró 8 (5), 4. Litvánia 5 (6), 5. Bulgária 2 (6)