Nyitókép: MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich

Messi visszatérne egykori klubjába

Infostart
2023. szeptember 27. 14:11
Az argentin futballista még csak most kezdett az Inter Miamiban, de máris egy következő állomásról nyilatkozott,

Lionel Messi július óta erősíti az Inter Miamit, felemás mérleggel. Augusztus végéig, az észak- és közép-amerikai Ligakupában hét meccsen 10 gólt termelt és kupagyőzelemre vezette új csapatát a 36 éves argentin világbajnok. Ezt követően viszont az MLS-ben a meccsek felét kihagyta sérülések miatt, négy bajnoki mérkőzése közül csak az elsőn lőtt gólt, csapat pedig utolsó előtti a Keleti-főcsoportban.

Szinte még meg sem melegedett Miamiban, már új terveket szövöget Messi – írja a Bors. "Mindig is motoszkált a fejemben az ötlet, hogy egyszer még élvezzem az argentin futballt, játsszak a Newell’sben, most ráadásul még világbajnokként is"– nyilatkozott a hétszeres aranylabdás a TyC Sportsnak. Hozzátette: a visszavonulásra még gondolni sem akar, ameddig csak bírja, marad a pályán, hiszen mindennél jobban szeret focizni.

Annak idején a roseriói Newell’s Old Boysban kezdődött Messi pályafutása. 2000-ben, 13 évesen onnan igazolt a Barcelonához.