Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Egy bukdácsoló csapat stadionjában is látták Máté Csabát

Infostart
2023. szeptember 25. 12:50
A Fehérvár FC mérkőzését nézte meg.

Máté Csabának három hete köszönték meg a munkáját az FTC-nél, erről az Infostarton is beszámoltunk.

Vasárnap délután – amint arról az M4 Sport felvétele is árulkodott – a Sóstói Stadionban, a jelentős gondokkal küszködő Fehérvár és a ZTE meccsén tűnt fel – hívta fel a figyelmet a Sportal.

„Nem kell semmilyen szenzációt keresni abban, hogy a Vidi mérkőzésén voltam – mondta a lap megkeresésére Máté Csaba. – Mindössze arról van szó, hogy mostanában jobban ráérek, és ha tehetem, a helyszínen tekintem meg a különböző találkozókat. Az elmúlt napokban sűrű volt a menetrend, pénteken a Kecskemét–Mezőkövesd, szombaton a Puskás Akadémia–Paks, majd az Újpest–MTK, vasárnap pedig a Fehérvár–Zalaegerszeg összecsapásra látogattam ki – nem győzöm hangsúlyozni, hogy nézőként."

Ami a szakvezető jövőjét illeti, elárulta, hogy tapogatózó beszélgetések vannak, ám konkrétumról nem számolhat be. Arról ellenben igen, hogy egy héttel korábban Dunaszerdahelyen vendégeskedett, a DAC–Slovan rangadót nézte meg.