Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Gyulai Márton: nem édesapám nyomdokába szeretnék lépni

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. szeptember 5. 13:39
Október 1-jétől Gyulai Márton lesz a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) sportigazgatója. A magyar szövetség korábbi főtitkára az InfoRádióban elmondta: gyerekként nem az volt a célja, hogy a hosszú éveken át szintén sportvezetőként tevékenykedő édesapja, Gyulai István nyomdokaiba lépjen. Számára már az nagy kincs, hogy azzal tud foglalkozni a munkája révén, ami egyben a hobbija is.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség az év elején írt ki pályázatot a sportigazgatói posztra. A magyar sportvezető akkor még csak érdeklődés szintjén foglalkozott vele, mert teljes mértékben lekötötte a budapesti világbajnokság szervezése. Közben azért több interjún is beszélgettek vele a WA vezetői, tehát folyamatosan tartották a kapcsolatot.

Gyulai Márton 2015-ben került be az Európai Atlétikai Szövetség tanácsába, majd 2021-től a közvetlen irányító testületet jelentő végrehajtó bizottságban tevékenykedett. Korábban a magyar szövetség főtitkára is volt, a Gyulai Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon pedig éveken keresztül versenyigazgatóként dolgozott.

„Nem lottóhúzás történt, nem a szerencse eredménye az, hogy engem választottak erre a pozícióra, hanem egy hosszú eljárás során esett rám a választás. Végig bíztam benne, hogy engem fognak választani” – mondta az InfoRádióban Gyulai Márton.

Bevallotta, hogy amikor megszületett a végső döntés, kissé elérzékenyült. Mint fogalmazott, nagyon jólesett neki, hogy a WA végül őt bízta meg a sportigazgatói teendők ellátásával,

ezzel egy régóta dédelgetett álma vált valóra.

A feladatokkal kapcsolatban azt mondta, nagyon szerteágazók. Ő felel majd a nemzetközi atlétikai élet koordinálásáért, tervezéséért és felügyeletéért. Az olyan osztályokkal, divíziókkal kapcsolatos tevékenységek is hozzá tartoznak majd a WA-nál, mint a kommunikáció, a marketing, a pénzügy vagy éppen a sportágfejlesztés.

Gyulai Márton volt a budapesti világbajnokságot szervező cég vezérigazgató-helyettese, az azonban nem befolyásolta a mostani kinevezését, hogy mekkora sikere volt az eseménynek, ugyanis már a vb előtt megszületett a döntés. A világbajnokság lebonyolítása tehát nem számított „vizsgának”. Az ugyanakkor sokat jelentett, hogy a nemzetközi szövetség vezetői testközelből is megfigyelhették, milyen kemény szervezői munkát végeztek. „Láthatták azt is, hogy számos alkalommal mi nem kérdéseket tettünk fel arról, mit hogyan kellene csinálni, hanem sok-sok javaslatot tettünk arra, mi lenne a célravezető, mit lehetne megújítani” – mondta.

Gyulai Márton hozzátette: azzal, hogy elvállalta a sportigazgatói tisztséget a WA-nál, minden bizonnyal véget érnek eddigi szerepvállalásai az európai szövetségnél, ugyanis nem lehet összehangolni a feladatokat a két szervezetnél. „Egy fenékkel csak egy lovat akarok megülni, ami a Nemzetközi Atlétikai Szövetség lesz.

Az egyik szövetség az egész világot, míg a másik csak egy kontinenst foglal magába, az érdekek pedig azért nem mindig egyeznek.”

A magyar sportvezető szerint az európai szövetségnél vállalt tevékenysége egy nagyszabású munka, míg a WA-nál egy választott tisztséget tölt majd be, a kettőt pedig nagyon nehéz lenne összeegyeztetni, mint fogalmazott: „Nem is biztos, hogy szeretném.”

Gyulai Márton munkája hivatalosan október 1-jén kezdődik meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sportigazgatójaként, de nem a szervezet monacói irodájában lesz az első megjelenése, hanem néhány nappal korábban Rigában, ahol az utcaifutó-világbajnokságot rendezik. „Úgy illik, hogy egy új igazgató rögtön az események sűrűjében kezd neki a munkájának és nem hagyja ki az első lehetőséget."

Gyulai Márton részben édesapja nyomdokaiba lép, hiszen Gyulai István 15 évig volt a nemzetközi szövetség főtitkára. Ezzel kapcsolatban kijelentette: soha nem arról szólt az élete, hogy édesapja vagy akárki más nyomdokaiban szeretne lépni. Szerinte sokkal fontosabb, hogy mi az, amit még gyerekként tanult és megszeretett. Kiemelte, hogy neki és testvérének, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, Gyulai Miklósnak az atlétika a hobbijuk, a szerelmük. „Mi atlétikaversenyekre jártunk a testvéreimmel gyerekkorunkban, nekünk ez volt a természetes.

Nagyon kevés olyan ember van a világon, aki azzal tud foglalkozni a munkájában, ami a hobbija is, én pedig egyike vagyok ezeknek, és ezért örökké hálás leszek.”

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség új sportigazgatója szeretné, ha az atlétika néhány éven belül erősebb, nézettebb, népszerűbb és jobban eladható sportág lenne, mint manapság.

A Gyulai Mártonnal készült beszélgetés teljes változatát pénteken 19:30-tól az InfoRádió Ötkarika című műsorában hallhatják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyulai Mártont nevezték ki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sportigazgatójának
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást