Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Világbajnoki döntőben a magyar női kardcsapat

Infostart / MTI
2023. július 30. 13:44
Döntőbe jutott, így megvédheti címét a magyar női kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

A Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású válogatott a görögök negyeddöntős legyőzése után a dél-koreaiakkal mérkőzött, akiktől legutóbb, a belgiumi Sint-Niklaasban rendezett márciusi világkupán stabil előnyről egy tussal kikapott.

Ezúttal nem ismétlődött meg a szerencsétlen végkifejlet, Pusztai 40-34-nél ment fel a pástra és 45-39-cel lezárta a mérkőzést. Előtte Battainak akadtak gondjai, a hetedik pár utáni tíz találatnyi előnyből négy elúszott a nyolcadikban, de a remekül vívó Pusztai nem bizonytalanodott el. Az elejétől a magyarok vezettek, és a hatodik, hetedik asszóban nőtt jelentősre a különbség.

Pusztai plusz ötös, Szűcs plusz egyes találati mutatóval zárta három párharcát, Battai pedig - aki első két asszójában eredményes volt - ugyanannyi tust adott, mint amennyit kapott.

Jogos volt az önfeledt öröm és ünneplés, mert nagy bravúr, hogy a kairói diadal után ismét eljutott a magyar együttes a döntőig. Ott, 17 órától megint a franciákkal kell megmérkőzni, akárcsak egy éve, amikor 45-40-re nyertek a magyarok.

Eredmények (29 csapat):

szombaton:

a 16 között:

Magyarország-Lengyelország 45-39

vasárnap:

negyeddöntő:

Franciaország-Japán 45-37

Ukrajna-Egyesült Államok 45-44

Magyarország-Görögország 45-35

Koreai Köztársaság-Azerbajdzsán 45-43

elődöntő:

Franciaország-Ukrajna 45-32

Magyarország-Koreai Köztársaság 45-39