Nyitókép: Pixabay

Fedett jégpályát nyit az egyik vármegyeszékhely, a görkorisok is örülhetnek

Infostart / MTI
2023. június 29. 10:07
Szolnok már a télre készül.

Fedett jégpálya megnyitását jelentette be 2023-2024 telére Szolnokra szerdán sajtótájékoztatón a vármegyeszékhely polgármestere. A jégcsarnokot sportolók és érdeklődők is használhatják majd. Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) kijelentette: a város lehetőségeit használni kell a működés segítésére, és bízik benne, hogy lesznek támogatók is.

Buczkó István, a Szolnok Orcas Hockey Sportegyesület elnöke elmondta: öt évvel ezelőtt indultak, és ma már több mint ötven játékosuk van, nagy sikerrel szerepelnek az országos utánpótlás bajnokságokon.

Szakmai fejlesztési programot nyújtottak be a Magyar Jégkorong Szövetséghez, és engedélyt kaptak egy kis jégcsarnok megépítésére.

Ez egy 126 millió forintos infrastruktúra-fejlesztési program, amelynek eredményeként huszonötször harminc méteres gyakorlópálya kialakítására van lehetőség egy könnyűszerkezetes csarnok megépítésével.

A programban 15 évre kell vállalni a csarnok működtetését. Az építésére és a közműfejlesztésekre a Toyota Hering autókereskedő cég ajánlott fel területet.

  • Minden évben legalább négy-öt hónapon át tudnak majd jeget biztosítani, de
  • felkészültek az inline görkorcsolyázásra is, amelynek egy speciális felületet fog a szövetség biztosítani, így ki fogják tudni tolni a szezont pár hónappal.

Hering Tamás, a Toyota Hering tulajdonosa, szponzorként elmondta: a cég idén harmincéves, húsz évvel ezelőtt nyitották meg a szolnoki kereskedésüket. A szolnoki sportot szeretnék támogatni, egy telekrészt adnak tartós használatra a klubnak, és az idei támogatási keretüket teljes egészében felajánlották.