Nyitókép: Érdi Mária Sajtó

Banális ok miatt bukhatja az olimpia előtti legfontosabb versenyét két magyar vitorlázó

Infostart
2023. június 28. 18:39
A Nemzetközi Vitorlásszövetség döntésén múlik, ott lehet-e Vadnai Jonatán és Érdi Mária a jövő évi párizsi olimpia tesztversenyén.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) banális hibája miatt maradhat le két olimpiai szereplésre esélyes versenyző a júliusi marseille-i ötkarikás tesztversenyről – értesült a hvg.hu.

Elfelejtették befizetni Vadnai Jonatán és Érdi Mária nevezési díját, ezt megerősítette a szövetség elnöke, Haranghy Csaba is, és elismerte, hogy hibáztak. Elmondása szerint a nevezés megtörtént, a nevezési díjról küldött online számla azonban a levélszemétben kötött ki, ezt pedig senki sem vette észre a fizetési határidőig.

Vadnai Jonatán, aki a világranglistán jelenleg a negyedik helyen áll az IlCA7 (korábban Laser) hajóosztályban, Érdi Máriának pedig a nők közül egyedül van esélye arra, hogy kijusson a jövő évi párizsi olimpiára.

Az elnök elmondta: jelenleg azon dolgoznak, hogy helyrehozzák a hibát, a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, a helyi szervezőknél és a WS-nél is megpróbálják elérni, hogy a versenyzők elindulhassanak. A végső szót azonban a nemzetközi szövetségnek kell kimondania, mert az indulók létszáma betelt.

Az elnök kijelentette: lesznek személyi következményei is a történteknek, de azt is vizsgálják, hogyan lehet a jövőben elkerülni az efféle blamákat.

Az idei világbajnokság előversenyén harmadik Vadnai Jonatán és a kétszeres olimpikon Érdi Mária is jó eséllyel pályázik a párizsi ötkarikás játékokon való indulásra, amelyre a kvótát először az augusztusi, hágai vb-n lehet megszerezni.