Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Ezüstérmes a tőröző Pásztor Flóra az Európa Játékokon

Infostart / MTI
2023. június 25. 20:35
Ezüstérmes lett vasárnap női tőrben Pásztor Flóra a krakkói központú Európa Játékokon.

A csoportküzdelmek során öt asszót nyert meg és egyet veszített el, így a hiányos 64-es táblán a második fordulóban lépett először pástra. A kieséses szakaszban svéd, osztrák és lengyel ellenfél legyőzésével jutott az elődöntőig, ami már biztos érmet jelentett a számára. A fináléért az izraeli Gili Kuritzkyval vívott, és az asszót végig kontrollálva simán múlta felül ellenfelét.

A döntőben a lengyel Julia Walczyk-Klimaszyk állt vele szemben, aki a 16 között Kondricz Katát búcsúztatta. A hazai vívó fokozatosan elhúzott, 14-7-re is vezetett, innen a magyar tőröző 14-11-ig tudott felzárkózni, a következő tust pedig Walczyk-Klimaszyk adta.

A női tőr mezőnyben sok volt a hiányzó, a szakág meghatározó nemzeteinek - olasz, francia, német - egy kivétellel nem indultak a versenyzői egyéniben, Pásztor Flóra pedig egész nap magabiztosan vívva élt a lehetőséggel, a magyar küldöttség 13. érmét, a negyedik ezüstöt szerezte az Európa Játékokon.

"Úgy jöttem ide, hogy szeretném a legtöbbet kihozni magamból. Nekünk a csapatversenyünk a fontos, mert az Európa-bajnokság is, de nyilván nagyon örülök, hogy egyéniben így helyt tudtam állni" - nyilatkozott Pásztor a finálé után, melyben szerinte ellenfele "többet tett hozzá lábbal", jobban bírta fizikálisan.

"Ismertem a lengyel lányt, nagyon sokat vívunk együtt, mindig ki-ki meccset, közel vagyunk egymáshoz, és általában egyébként én nyerek" - indokolta, hogy miért érez kis csalódottságot a döntő után. Ugyanakkor a világ egyik legjobbjának nevezte ellenfelét, szerinte "brutálisan kemény" fizikálisan és technikailag is, csak "fekszik a vívása", ezért tud vele pariban lenni.

Vívásban az egyéni számokban múlt héten, Plovdivban rendezték az Európa-bajnokságot, és a krakkói EJ egyéni számai nem is számítanak bele az olimpiai kvalifikációs összesítésbe. A szerdán kezdődő csapatversenyek viszont nagyon is, azok Eb-küzdelmek is lesznek.

Eredmények:

a 64 között:

Lupkovics Dóra-Andrea Bimova (cseh) 15-7

a 32 között:

Pásztor Flóra-Ester Schreiber (svéd) 15-11

Kondricz Kata-Aleksandra Jeglinska (lengyel) 15-13

Kreiss Fanni-Ariadna Castro (spanyol) 15-12

Kate Beardmore (brit)-Lupkovics 15-9

a 16 között:

Pásztor-Olivia Wohlgemuth (osztrák) 15-4

Julia Walczyk-Klimaszyk (lengyel)-Kondricz 15-7

Hanna Lyczbinska (lengyel)-Kreiss 7-6

negyeddöntő:

Pásztor-Lyczbinska 15-13

elődöntő:

Walczyk-Klimaszyk - Malina Calugareanu (román) 14-13

Pásztor-Gili Kuritzky (izraeli) 15-7

döntő:

Walczyk-Klimaszyk - Pásztor 15-11

A végeredmény: 1. Julia Walczyk-Klimaszyk, 2. Pásztor Flóra, 3. Malina Calugareanu és Gili Kuritzky, ...10. Kreiss Fanni, ...14. Kondricz Kata, ...29. Lupkovics Dóra