Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Szatmári András az Eb-ezüst után: van bennem egy kis hiányérzet

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. június 20. 19:12
Ezüstérmet szerzett a világbajnok kardozó az olimpiai kvalifikációs egyéni vívó Európa-bajnokságon Plovdivban, ezzel a legjobbak közelébe kerül majd a világranglistán az év fő versenye előtt.

"Összességében tudok örülni ennek az ezüstéremnek, de nyilván azért van bennem némi hiányérzet, hogy nem sikerült megszerezni az aranyérmet, amikor ott voltam a kapujában"– mondta az InfoRádióban Szatmári András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kardvívó. Ugyanakkor nem elégedetlen, hiszen nehéz ágon jutott a döntőbe, el is fáradt addigra, és ez lehet az oka annak, hogy nem sikerült százszázalékos koncentrációval hozzáállnia, "van hova fejlődni".

"Maga az esemény egészen fura körülmények között zajlott. Nem láttam még Európa-bajnokságon, hogy az elődöntőket egyszerre vívják le, egy időpontban, két külön páston, és nem a főpáston" – mondta, hozzátéve, hogy a körülmények szerinte olyanok voltak, mintha egy nemzetközi edzőtáborban lettek volna.

A következő versenyekre nem kell sokat várni, hiszen hamarosan utaznak Lengyelországba, az Európa Játékokra.

A mostani Európa-bajnoki ezüsttel a világranglistán is jobb helyre kerülhet Szatmári András, de ez csak az Ázsia-bajnokság, Afrika-bajnokság, Amerika-bajnokság és Európa-bajnokság után, az Európa Játékok végén rajzolódik ki. "Eléggé fel fogok csúszni a világranglistán, ami természetesen pozitív a világbajnokság előtt" – jegyezte meg.

Szatmári András azt nem tudta megállapítani, hogy az Európa Játékokon a szereplésnek mekkora a jelentősége, és hogy ennek milyen motivációval álljon neki. A fő cél az volt, hogy a kvalifikációs Eb-n jól szerepeljen egyéniben, és hogy a csapattal minél szebb érmet szerezzenek az Európa Játékokon, és közelebb kerüljenek a kvalifikációhoz. Az egyéni verseny eredménye az Európa Játékokon már kevésbé fontos.

A vívó szerint a minőségi munkára ezekben a napokban nincs idő, mivel 13 órás buszutat tettek meg, négy nap alatt több mint 24 órát utaztak, és közben versenyeztek. "Inkább a regeneráción lesz a hangsúly, holnap egy államvizsgán is részt kell vennem. A munkát beletettük a verseny előtti hetekben, úgyhogy itt már finomhangolás lesz, és próbáljuk a testemet újraaktiválni, és újra készre állítani" – tette hozzá Szatmári András.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szatmári András: van bennem egy kis hiányérzet, amiért nem sikerült megnyernem az Eb-t
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást