Nyitókép: MTI/EPA/Narendra Sreszta

Keményen fogalmazott a rekorder serpa Suhajda Szilárd tragédiájáról

Infostart
2023. június 20. 05:30
Elmondhatatlan nagy kockázatot jelent kísérő és oxigénpalack nélkül nekivágni a Mount Everest meghódításának – véli Kami Rita.

Az 52 éves Kami Rita 24 évesen mászta meg először a Mount Everestet, idén májusban 28. alkalommal érte el a csúcsot, ami világrekord.

"Amikor most, május végén 28. alkalommal jutottam fel serpaként a csúcsra, természetesen megsokszorozódott a hegymászók megkereséseinek száma, noha korábban sem voltam ismeretlen" – mondta a nepáli férfi a novekedes.hu oldalnak adott interjúban, és arról beszélt, mekkora a felelőssége egy serpának, különösen ha olyan hegymászót kísér, akiben aggály, netán félelem van.

24 évesen, első alkalommal nem is jutott fel a csúcsra, ez csak pár évvel később sikerült. Noha most már világrekorder, még nem tudja, mikor vonul vissza.

"Addig csinálom, addig mászom, addig viszek sportolót, amíg a testem és a lelkem alkalmas rá. Egyelőre teszem a dolgom" – mondta. Igaz, azt is hozzátette, hogy nincs utánpótlás, a fiatalok már nem akarnak serpák lenni, Kami Rita fia is egyetemista.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy hatalmas a fejlődés a hegymászás módjában, az eszközök fejlődésében, de kell a tapasztalat, a helyismeret is. Szerinte felelőtlenség egyedül útnak indulni a világ legmagasabb pontjára.

Ennek kapcsán beszélt Suhajda Szilárd tragédiájáról is, aki egyedül, oxigénpalack és serpák segítsége nélkül akart feljutni a Mount Everestre, de életét vesztette. A serpa szerint a helyszínen dolgozó kollégái helyesen viselkedtek, mint fogalmazott:

"Sajnos a halál is velünk lebeg az út során."

Azt is megemlítette, hogy a magyar sportoló halálához az is hozzájárulhatott, hogy "serpa vezetése nélkül, és oxigénpalack nélkül vágott neki a halálzónának. Ez elmondhatatlan nagy kockázatot jelent."

Kami Rita elmondta, a serpák ha lehetséges, akkor lehozzák a holttestet, de ha nehéz, megközelíthetetlen helyen van, akkor a mentés sikertelen. "Aki mászik, az tudatában van a kockázattal. Így vállalta, így vágott neki a halálzónának" – mondta a rekorder serpa.