Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ebből a keretből kerül ki a világbajnoki válogatott

Infostart / MTI
2023. május 24. 12:59
Huszonnégy fős kerettel, öt kapussal és tizenkilenc mezőnyjátékossal kezdi meg a világbajnoki felkészülést Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar szövetség közleménye szerint a szakember várhatóan a június végén, Los Angelesben sorra kerülő világkupa Szuperdöntőben már a világbajnoki csapattal száll harcba.

Varga Zsolt jövő héten a Ferencvárossal még a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében szerepel, ezt követően, június 5-én, hétfőn - már főállású kapitányként - kezdi meg a válogatott egyik felével a közös munkát, míg zöld-fehérek játékosai június 14-én csatlakoznak.

A keret nagy visszatérője Hárai Balázs, aki legutóbb a tavaly nyári hazai rendezésű világbajnokságon játszott a nemzeti csapatban, majd hosszú hónapokat hagyott ki vállműtétje miatt.

"Szűk az idő a világbajnokságig, én úgy gondolom, ez az a keret, amelyből összeáll majd egy jó csapat, viszont mindenkinek bizonyítania kell, nincsenek garantált helyek - jelentette ki a kapitány. - Több fiatalt is behívtam, úgy gondolom, nekik mindenképpen jót tesz, hogy a válogatottal edzenek, mert így fejlődhetnek. Egyébként pedig sok függ a játékosok fizikai állapotától: miután elkezdünk dolgozni, kiderül, ki milyen szinten áll, meddig fejlődhet, ez nyilván befolyásolja majd a csapatkijelölést is."

A közös készülést befolyásolja a bukaresti junior világbajnokság, amelyre június 8-án elutazik a keret több érintett fiatal játékosa. Ettől függetlenül a szakvezető azt tervezi, hogy a június végi, Los Angeles-i világkupa Szuperdöntőre már a vb-csapatot viszi, de ezt persze befolyásolhatják előre nem látható tényezők, például egy-egy kisebb sérülés.

A magyar férfiválogatott kerete

Kapusok

Grieszbacher Márk (Tigra-ZF-Eger), Gyapjas Viktor (BVSC-Zugló), Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Szakonyi Dániel (FTC-Telekom Waterpolo), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)

Mezőnyjátékosok

Angyal Dániel (Genesys OSC Újbuda), Aranyi Máté (Genesys OSC Újbuda), Burián Gergely (Genesys OSC Újbuda), Fekete Gergő (FTC-Telekom Waterpolo), Hárai Balázs (Genesys OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom Waterpolo), Konarik Ákos (A-Híd VasasPlaket), Manhercz Krisztián (Genesys OSC Újbuda), Molnár Erik (FTC-Telekom Waterpolo), Nagy Ádám (FTC-Telekom Waterpolo), Nagy Ákos (KSI SE), Német Toni (FTC-Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC-Telekom Waterpolo), Vámos Márton (Olympiakosz, görög), Varga Dénes (FTC-Telekom Waterpolo), Vigvári Vendel (FTC-Telekom Waterpolo), Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)