Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton

Infostart
2023. május 13. 15:47
A magyar versenyzők négy érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot szereztek a szombati döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupán.

A férfi kajakosok és a női kenusok 1000 méter egyes számában két-két hazai versenyző is a dobogóra állhatott: előbbi számban Varga Ádám nyert, Kopasz Bálint pedig harmadik lett, míg a nőknél Kisbán Zsófia lett a második, Csorba Zsófia pedig a harmadik.

A női kenusok páros olimpiai számában, 500 méteren Bragato Giada, Nagy Bianka kettős centikkel lemaradva a dobogóról negyedik lett, a szintén kenus Adolf Balázs az ötödik helyen jött be 1000 egyesben, míg férfi K-1 200 méteren Birkás Balázs hatodikként zárt az erős mezőnyben. Kenu kettes 1000 méteren a fiatal Rumi Gergő és Molnár Csanád a nyolcadik helyet szerezte meg. Bakó Olga betegség miatt nem tudott elindulni K-1 1000 méteren.

A szombati para döntőkben, 200 méteren három érmet szereztek a hazai versenyzők: VL2-ben Juhász Tamás második, Suba Róbert harmadik, KL2-ben Varga Katalin ugyancsak harmadik lett.

A szegedi verseny vasárnapig tart.