Nyitókép: MTI/EPA/Peter Powell

Guardiola megmondta mikor dől el a ma esti BL-elődöntő

Infostart
2023. május 9. 18:00
A Manchester Cityt nem az érdekli, hogy visszavágjon a tavalyi vereségért, ezt mondta Pep Guardiola, az angolok menedzsere. Persze, ha csapata eléri a célját, s továbbjut az elődöntőből, mondhatni visszavágott a tavalyi búcsúért.

A Mister, persze, leginkább a különleges körülményekkel nem akar foglalkozni a tavalyi párharcra visszagondolva a ma esti BL-elődöntő előtt. A City megnyerte az ugyancsak a BL-elődöntőben játszott hazai mérkőzést egy éve, ahogy Guardiola fogalmazott, kiemelkedő játékkal, 4-3-ra. Madridban Rijad Mahrez az 53. percben kétgólosra növelte összesítésben az előnyt, a 90. percben is így álltak. Ám akkor jött az a fordulat, amelyet csak az 1999-es BL-döntőhöz érdemes hasonlítani.

Rodrygo a 90. és a 91. percben is szerzett egy-egy gólt, ezzel hosszabbításra mentette a párbajt. Utána pedig Karim Benzema, aki addig is a vállán vitte a csapatot az egyenes kieséses szakaszban, belőtte a kiharcolt tizenegyest. Így maradt le a City a döntőről…

Guardiola szerint szinte biztos, hogy nem ma dől el majd a párbaj, hanem a jövő szerdán fog, Manchesterben, nehéz is lenne megmondani, melyik gárda az esélyesebb. A fogadóirodáknál a legjobb oddsszal rendelkező City, amely az utóbbi hetekben szinte csak győzött, vagy a Real Madrid, amely kifejezetten a nagy meccsek, a döntők, az előrehozott döntők nagymestere. Talán Carlo Ancelottira és a rutinos madridi kulcsjátékosokra tekintettel nevezte az egyik angol sajtóorgánum a királyi klubot a világ legokosabb futballcsapatának.

A tavalyi párharchoz képest a legnagyobb változás, hogy Erling Haalandot leszerződtette a City. A norvég, aki minden mérvadó forrás szerint az egyedüli lehet, aki megfoszthatja Lionel Messit a 2023-as aranylabdától, 46 mérkőzésen 51 gólt szerzett eddig az idényben, ezekből tizenkét gólt a Bajnokok Ligájában. Pályafutása során most játszik majd először a Bernabéuban.

Ancelotti azt mondta, nem kell rá külön taktikát kidolgozni, mert nem játszik mást a City vele sem, mint egy éve. Mindazonáltal kulcsfontosságú lesz a Madrid szempontjából, hogy ki tudja-e kapcsolni a Kevin de Bruyne, Erling Haaland kettőst. Ugyan a veszedelem a másik oldalon a Benzema, Vinícius kettős, de attól sem boldogok az angolok, hogy Luka Modric felépült és biztosan a kezdő tizenegyben lesz ma este.

Lesznek azért hiányzók. A Citynél Nathan Aké sérülése okoz gondot, a Madridból Eder Militao biztosan hiányzik majd. A várható hazai kezdő tizenegy: Courtois – Dani Carvajal, Alaba, Rüdiger, Camavinga – Modric, Tchouaméni, Kroos – Valverde, Benzema, Vinícius. A City: Ederson – Walker, Dias, Akanji – Stones, Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne – Gündogan, Grealish – Haaland.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik. A másik párban szerda este vívja az első mérkőzést a Milan és az Internazionale.