Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Sorra hagyják el a magyar válogatottak a hazai élcsapatokat

Infostart
2023. május 8. 11:24
Három válogatott női kosárlabdázó is eligazol eddig klubjától. Ketten szinte biztosan külföldre mennek játszani.

Először Kiss Virág, a magyar női válogatott centere jelentette be az M1 televízióban, hogy elhagyja Pécset. Nehéz döntés volt - nyilatkozta a televíziónak a 25 esztendős válogatott játékos, aki leszögezte: a városnak és a klubnak (PEAC) is sok mindent köszönhet, “hatalmas szeretet” vette körül. Hangsúlyozta, már a szezon előtt is gondolkozott azon, hogy kipróbálná magát más szerepben, közegben, és úgy érezte, most eljött ennek az ideje, mivel nagyon szeretne az Euroligában játszani.

A hétvégén jelentették be, hogy a válogatott irányítója Studer Zsuzsa sem Szekszárdon játszik majd. Róla tudni kell, hogy egy évvel fiatalabb Kiss Virágnál, és gyerekkora óta Szekszárdon kosárlabdázik. A klub azt írta a döntés után: "adtunk egymásnak határtalan szeretetet, hitet, reményt, jó szót a nehéz pillanatokban, és most kicsit félve-féltve, picit nehéz szívvel, de sosem múló szeretettel elengedünk! Nincs olyan, hogy jó búcsú. Csak búcsú van. Az elengedésnek nem az a lényege, hogy még utoljára átadjunk valamit, hanem az, hogy megőrizzünk valamit az eljövendő időkre.”

Studer Ágnes ugyanitt arról beszélt, hogy "egyszer még hazatérek, és újra felveszem a Szekszárd-mezt"!

Az Infostart úgy tudja, hogy mind a ketten Törökországban folytathatják pályafutásukat. Erre utalhatott Kiss Virág euroligás nyilatkozata is, hiszen a legrangosabb női kupasorozat döntőjét két török csapat vívta.

Hétfőn pedig a DVTK is bejelentette: legnagyobb sajnálatunkra akadémiájuk saját nevelésű játékosa, Kiss Angelika is a váltás mellett döntött. "Angi, köszönünk mindent, reméljük a jövőben láthatunk még újra DVTK-mezben! Sok sikert, és sérülésmentes munkát kívánunk új állomáshelyeden!" Információnk szerint ő hazai csapathoz, Pécsre igazolhat.