Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Takács István az Európa-bajnoki arany után: nem voltam elég bátor

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. április 24. 21:36
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő birkózó aranyérmet nyert hétvégén Zágrábban, miután a döntőben hátrányból fordítva verte török ellenfelét.

"Meglepett engem is. Úgy mentem ki, hogy jó lenne megnyerni, de azért nagyon bátran nem mertem még megfogalmazni magamban, hogy én most meg fogom nyerni" – mondta az InfoRádióban Takács István Európa-bajnok birkózó. Két-három ellenfelet szeretett volna elkerülni, de az Eb előtti két nemzetközi felkészülési verseny jól sikerült, mind a kettőt megnyerte.

Zágrábban a legnehezebb ellenfél a döntőben következett, a törökök világbajnoki bronzérmese, Ali Cengiz. Takács István úgy tervezte a mérkőzést, hogy leküldeti első menetben, megcsinálja az akcióját, és utána már csak védekezik. Ez nem jött össze, mert ahogy Takács István kiemelte az ellenfelet, a fogása szétszakadt, és ezt ki tudta használni a török versenyző. Az ellenfél megkontrázta, és innen egyből előnybe is került. Takács Istvánnak így tehát gyorsan váltania kellett, és állásból sikerült csinálnia egy karberántást, amivel már nyerni tudott.

A török stílusa kellemetlen volt, időnként már-már sportszerűtlenül is birkózott. "Ez jelen van a mi sportunkban, nem szabad, hogy kizökkentse az embert" – jegyezte meg Takács István.

Takács István a török Ali Cengiz ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Takács István a 23 éven aluli kategóriában világ- és Európa-bajnok, tehát óriási reménység. Másik oldalról viszont nehezebb kijutni a világversenyekre, mert nagy a konkurencia. Itthon sokan vannak a súlycsoportjában. Losonczi Dávid is tavaly megnyerte a válogatókat, a világbajnokságon bronzérmes lett.

Ennek alapján akár nehezebb is lehet kijutni egy nagy megméretésre, mint aztán egy világversenyen jól szerepelni. "Ez annak köszönhető, hogy mind a ketten jó birkózok vagyunk, ezért ha kimegyünk világversenyre, akkor nagy valószínűséggel éremmel jövünk haza" – tette hozzá Takács István Európa-bajnok birkózó.

A Takács Istvánnal készült interjú teljes változatát pénteken este fél nyolc után pár perccel hallhatják Ötkarika című műsorunkban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Takács István az Európa-bajnoki arany után: nem voltam elég bátor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást