Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Mikler Roland: sikerült felülkerekednünk a Veszprém elleni vereségeken

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. április 17. 19:54
A címvédő Szeged házigazdaként 30-28-ra legyőzte a Veszprémet a férfi kézilabda NB I rangadóján.

"A legfontosabb az volt, hogy a negatív szakaszt, amit a Veszprém ellen az elmúlt mérkőzéseken mutattunk feledtetni tudjuk, és győzni tudjunk a hazai rangadón. Ez sikerült is, ezért azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk" – mondta az InfoRádióban Mikler Roland, a Szeged férfi kézilabdacsapat kapusa.

Mikler Roland szerint volt olyan korábbi mérkőzésük, ami "nem engedhető meg ennek a csapatnak", de a 13 gólos vereség után próbáltak máshogy kimenni a pályára, koncentráltabban játszani. Ennek ellenére a Veszprém erősebb volt. A Magyar Kupában, és előtte a Bajnokok Ligája visszavágóján is győzni tudott. A hazai alapszakasz-mérkőzés azért is volt fontos, mert azzal, hogy a Veszprém korábban a bajnokságban elveszített egy pontot, nyitva maradt a lehetőség az alapszakasz győzelemre.

"Ez a győzelem adhatja meg nekünk ezt a pozíciót, ami nyilván azt jelenti, hogy a döntőt hazai pályán kezdhetjük majd"

– mondta Mikler Roland.

A tavalyi bajnoki döntő óta ez volt a legszorosabb, legizgalmasabb végjátékot magában hordozó mérkőzés a két csapat között. "Örülünk nagyon, nyilván mert egy elég hosszú negatív szakaszban vagyunk a Veszprém ellen, sőt, hazai pályán még nem is sikerült a Pick Arénában legyőzni őket. Azért ez egy nagyon nagy presztízscsata. Azzal, hogy megtörtük ezt a jeget és otthon végre le tudtuk győzni a Veszprémet, akár kezdődhet jól is nekünk a döntő azáltal, hogy hazai pályán már megszerezhetjük az előnyt" – mondta, hozzátéve, hogy mivel két győztes mérkőzésig tart a döntőben a párharc, ezért ez nagyon fontos fegyvertény lehet.

Mikler Roland szerint minden hiányzó játékos fontos egy ilyen csatában, ahol 60 perc kőkemény küzdelem van, és kellenek a friss emberek.

A hiányzó Bánhidi Bence pozíciójában Rosta Miklós játszott, aki szinte az összes ziccerét lehetőségét belőtte, és a csapat egyik húzóembere volt.

Ugyanakkor van olyan szabály, hogy a magyar bajnokságban két magyar fiatalnak a csapatban kell lenni, Sebastian Frimmelt emiatt hagyták ki, Kent Robin Tönnesen pedig beteg volt.

"Azt gondolom, hogy amit a Pastor mester is mond mindig, hogy az a legjobb játékos, aki egészséges, és aki a csapat rendelkezésére áll. Úgyhogy most ez a csapatunk, és ezzel a csapattal kellett megszerezni ezt a két pontot" – jegyezte meg a Szeged férfi kézilabdacsapat kapusa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mikler Roland: sikerült felülkerekednünk a Veszprém elleni vereségeken
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást