Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Nincs helyük a csapatban, de nem mondták meg, hogy kikről van szó

Infostart
2023. március 9. 18:22
Fura közleményt adott ki a Budapest Honvéd. Az derül ki belőle, hogy valakiknek nincs helyük a csapatnál, de nem írják, kik azok.

Így szól a Budapest Honvéd közleménye: "A Budapest Honvéd FC számára kiemelten fontos, hogy az első csapat továbbra is az OTP Bank Liga mezőnyében szerepeljen, emellett viszont nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy professzionális, a klub céljai és értékei iránt elkötelezett közösséget építsünk a pályán és azon kívül is, és ehhez kell megtalálnunk a megfelelő karaktereket. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, aki nem képes profiként dolgozni a céljainkért, aki nem tiszteli a klubot, annak nincs helye a csapatban".

A Nemzeti Sport szerint Szappanos Péter és Zsótér Donát kapcsán fogalmazódott meg az írás.

Az NB1.hu még február 22-én azt írta, hogy Sinkó Gábor technikai igazgató távozik a Budapest Honvéd csapatától. Úgy tudni, hogy a két említett focista jóban volt az említett vezetővel.