Nyitókép: Mike Kireev/NurPhoto via Getty Images

Két év börtönt kaphat a Szpartak Moszkva holland futballistája

Infostart
2023. március 4. 14:12
A holland ügyészség két év börtönbüntetést kért a Szpartak Moszkva holland labdarúgójára, Quincy Promesre, akinek terhére családon belüli erőszakcselekményt rónak fel hazájában.

Az orosz élvonalbeli együttes csatára a vád szerint 2020-ban egy családi partin bántalmazta unokatestvérét. Az illetékes polgári bíróság döntése értelmében Promesnak egymillió eurós kártérítést kell fizetnie a sértettnek. A 31 éves futballistát kábítószer-kereskedelemben való bűnrészességgel is vádolják.

Promes a Twenténél kezdte pályafutását, majd légiósként 2014 és 2018 között a Szpartak labdarúgója volt, s a moszkvai együttessel orosz bajnok és szuperkupa-győztes lett. Később Spanyolországban, a Sevillában, majd odahaza, az Ajaxban játszott, s ezután tért vissza a moszkvai klubhoz. A holland válogatottban 50 alkalommal lépett pályára, és hét gólt szerzett.