Nyitókép: Mohamed Hoszam

Hatalmas küzdelem kezdődött a sérült hős visszatérése után

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2023. február 24. 14:25
Öt női kardvívó harcol azért, hogy bekerüljön a magyar válogatottba a kiemelt nemzetközi versenyeken. Márton Anna hosszú kihagyás után visszatért, így a kairói világbajnokságon aranyérmes csapat tagjainak még inkább csatázniuk kell a helyükért. Katona Renáta az előző Világkupa-viadalon kimaradt a kvartettből, a múlt hétvégi Magyar Kupa-fordulót viszont megnyerte.

"Nagyon sűrű a versenynaptár, kicsit még jetlaggel küszködtem a múlt héten az üzbegisztáni út után, így nagyon örülök, hogy győzni tudtam az UTE vívócsarnokában" - mondta az InfoRádiónak a Vasas versenyzője, Katona Renáta, akinek klubtársa, Rabb Krisztián a férfiak MK-fordulóját nyerte meg a válogatott alapemberei nélküli mezőnyben.

Katona Renáta ugyanakkor a szintén világbajnok Szűcs Lucát múlta felül a fináléban egyetlen tussal.

"Fej fej mellett haladtunk, a válogatott keretedzéseken sokat vívunk együtt, így nehéz meglepni egymást" - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a taskenti Világkupán nem kapott szerepet a csapatversenyben, az együttes pedig nélküle a negyedik lett.

"Egyetértettem Gárdos Gábor vezetőedző döntésével, mindig azt teszi be, aki jobb formában van. Jól vívtak a lányok, kevésen múlt az éremszerzés. Remélem, olyan állapotban leszek, hogy a márciusi viadalokon már helyet kaphatok a csapatversenyben" - tette hozzá.

Nem titkolta, hogy kemény csatára számít a tokiói olimpián a meglévő sérülésére rásérülő, de így is negyedik helyezett Márton Annával, aki gyermeke születése után nemrég térhetett vissza, illetve a világbajnok csapattársaival, Battai Sugár Katinkával, Pusztai Lizával és a most 15-14-re legyőzött Szűcs Lucával.

Az InfoRádió Vívópercek című műsorában elhangzott teljes interjú ide kattintva meghallgató.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vívás - kard - Katona Renáta a Magyar Kupa-sikerről - 14-ig, majd este
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást