Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Visszatér a magyar olimpiai bajnok

Infostart
2023. február 23. 13:33
Varga Zsolt szövetségi kapitány kihirdette a márciusi Világkupa-selejtezőre készülő férfi vízilabda-válogatott keretét, amelyben ismét ott van az olimpiai bajnok Varga Dénes.

A kapitány néhány kivételtől eltekintve ugyanazoknak küldött meghívót, akik a januári összetartáson szerepeltek – kivéve a kapusok „csapatát”, ahol négyen kezdik meg a gyakorlást, illetve az év elején még kereten kívüliként tréningező fiatalok közül Mészáros Mátyás és Vismeg Zsombor immár „rendes kerettagként” lehet ott a medencében. És persze akad még egy régi-új név: az olimpiai bajnok Varga Dénes a júniusi vb után első ízben csatlakozik a válogatott keretéhez.

„Jeleztem korábban is, hogy

Dumi tavasztól visszatér,

a hangsúly pedig azon van, hogy a csapat elkezdjen komolyan együtt dolgozni, és végre játsszunk újra éles mérkőzéseket – közölte Varga Zsolt a kerethirdetés kapcsán. – Terveim szerint ez az a keret, amiből a vb-csapat is összeáll majd, és amelyből hosszabb távon építkezhetünk, de természetesen nem zárt, azaz indokolt esetben még be lehet kerülni.”

A Világkupa-selejtező kapcsán a kapitány elmondta, fiatalabb csapattal kíván nekivágni a túrának, mondván, „egy ilyen sorozatterhelésen derül ki, kire lehet számítani az igazán éles téthelyzetekben. Egy világbajnokságon már nem lehet kísérletezni, embereket próbálgatni, egy ilyen torna, még ha a jelentősége azért kisebb is, terhelésben hasonló, azaz alkalmas arra, hogy felmérjünk mindenkit, akit szeretnénk.”

Varga Zsolt egyértelművé tette, hogy mindez ugyanakkor nem mehet az eredményesség rovására. „Továbbra is abszolút eredménycentrikusak vagyunk, azaz maximálisan a Világkupa-döntő a cél, nem is lehet más, hiszen ez a magyar vízilabda-válogatott.”

A gárda a Duna Arénában tartja majd az edzéseit március 2-tól 6-áig, majd 7-én indulnak a kiválasztottak Zágrábba, ahol a FINA Világkupa-sorozat egyik európai selejtezőcsoportjának tornáit rendezik.

A selejtező tervezett programja: Március 8. 20:30: Franciaország–Magyarország. Március 10. 19:00: Magyarország–Olaszország. Március 11. 20:30: Japán–Magyarország. Március 13. 19:00: Egyesült Államok– Magyarország. Március 14. 20:30: Magyarország–Horvátország.

Kapusok:

Gyapjas Viktor (BVSC-Zugló) Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda) Szakonyi Dániel (FTC-Telekom) Vogel Soma (FTC-Telekom).

Mezőnyjátékosok:

Angyal Dániel (Genesys OSC Újbuda)

Aranyi Máté (Genesys OSC Újbuda)

Burián Gergely (Genesys OSC Újbuda)

Fekete Gergő (FTC Telekom Waterpolo)

Jansik Szilárd (FTC Telekom Waterpolo)

Konarik Ákos (A-HÍD Vasas-Plaket)

Manhercz Krisztián (Genesys OSC Újbuda)

Mészáros Mátyás (BVSC-Zugló)

Molnár Erik (FTC Telekom Waterpolo)

Nagy Ádám (FTC Telekom Waterpolo)

Német Toni (FTC Telekom Waterpolo)

Pohl Zoltán (FTC Telekom Waterpolo)

Varga Dénes (FTC Telekom Waterpolo)

Vámos Márton (Olympiacos)

Vigvári Vendel (FTC Telekom Waterpolo)

Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda)

Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa)

Zalánki Gergő (Pro Recco)