Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Gergely István: lesznek még olyan jól csengő nevek, mint Kásásé vagy Benedeké

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. február 7. 20:39
Rendkívüli közgyűlést tartott szombaton a Magyar Vízilabda Szövetség. A Duna Arénában új alelnököt is választottak a küldöttek, a kétszeres olimpiai bajnok Gergely Istvánt.

Gergely István szerint az ország legeredményesebb klubja, a Budapest Honvéd élén szerzett több éves tapasztalatával új látásmódot hozhat a szövetség életébe, megerősítve a sportágat, hiszen az elmúlt években nagy rálátása lett kívülről is a vízilabdára.

Az új alelnök egyetértett azzal, hogy az utánpótlás – utóbbi esztendőkben nyújtott – eredményeit látva, ha biztosak nem is, de bizakodóak abszolút lehetünk, hiszen a felnőtt korosztályos versenyek teljesen azért mások, mint azt megelőzőek. Ami biztonságot ad, illetve még nagyobb lendületet adhat, hogy a jó utánpótlás bázis mellett van egy jó utánpótlás bizottság is, Székely Bulcsú vezetésével – jegyzet meg.

Gergely István úgy véli, a magyar vízilabda létszámban nem tartott ott, hogy problémát jelentsen az, hogy az élcsapatok előszeretettel alapoznak külföldi játékosokra és emiatt esetleg a magyar fiatalok nem jutnak játéklehetőséghez. "Valahol egy-kettő, valahol több is van, de a külföldiek jelenléte a nemzeti bajnokságban nem okoz még terhet az utánpótlás tekintetében sem” – szögezte le. Sőt, jó oldala is van, hiszen még a nem válogatott pólósok is megtapasztalhatják testközelből külföldi társaikat, illetve az általuk képviselt edzés morált, valamint játékot, ami motiválólag hathat.

Az új alelnöke arról is beszélt, hogy nagyon nehéz év vár a vízilabdára 2024-ben, miután három világeseményre (Európa-bajnokság, világbajnokság, olimpia) is sor kerül. Párizs kapcsán azt mondta, hogy a kijutás alap, a cél pedig az éremszerzés mind a két felnőtt csapatnál. Gergely István szerint

a magyarok bárkivel felveszik a versenyt, tehát maximálisan megvan az esélye, hogy a legfényesebb érmekkel térjenek haza.

Végül azt is megjegyezte, hogy ugyan nincsenek Kásás Tamások, Szécsi Zoltánok vagy Benedek Tiborok, de vannak új játékosok, akiknek a neve majd ugyanúgy fog csengeni pár év múlva, mint az említett legendás elődöké. Az, hogy van egy pici hullámzás, az teljesen természetes, de inkább a jelennel kell foglalkozni, próbálni azt javítani, fejleszteni – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gergely István: lesznek még olyan jól csengő nevek, mint Kásásé vagy Benedeké
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást