Nyitókép: nb1.hu

Milyen egy magyar profi focista élete Andorrában?

Infostart
2023. január 15. 20:06
Az andorrai Sant Juliában játszik a most 19 éves Mari Zoltán, aki gyerekkorában megjárta az FC Barcelona utánpótlását is. Azt mondja, a magyar NB II-ben megállná a helyét.

Gyerekkoromban kerültem a Barcelonához, majd mikor onnan kikerültem, a spanyol Preferent és Nacional ligákban játszottam, ahol többek között a Barca, az Espanyol és a Girona ellen is volt lehetőségem pályára lépni - mondta a el a magyar játékos az NB1.hu-nak.

A lap hosszú interjút készített vele. Kérdezték arról is, hogy mennyire éri meg Andorrában focizni. A kis ország bajnoksága profi, így mindenhol fizetésért játszanak a játékosok. Amennyire tudom, a legtöbb csapatnál

1500-2000 eurót meg lehet keresni,

emellett pedig a lakhatást és az ellátást is finanszírozzák a játékosoknak.

Kérdezték arról is, hogy miért nem itthon próbálkozni. Válasz szerint "nyáron voltam próbajátékon Magyarországon, az FTC második csapatánál. Jó véleménnyel voltak rólam, viszont nevelési költséget kellett volna fizetniük értem a spanyol kluboknak, és mivel nemzetközi átigazolás lett volna, így nagyon magas összegről lett volna szó , ezért végül nem jutott komolyabb szintre a tárgyalás".

Saját értékrendje szerint minimum az NB II-ben meg tudná állni a helyét, de nem tervez hazatérni. A teljes interjút ide kattintva éri el.