Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Wladár Sándor: bajnoknak lenni felelősség

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. december 1. 21:52
A Magyar Olimpiai Bizottság új alelnöke szerint minden sportolónak a legjobb tudása, képessége szerint kell a magyar sportot segíteni.

A Magyar Úszó Szövetség elnökét, az olimpiai bajnok Wladár Sándort választották a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének. A hét végi közgyűlésen 75-en támogatták a sportvezetőt, 5-en szavaztak ellene, 3-an tartózkodtak.

"Eddig is képviseltem a magyar olimpiai mozgalmat, és alelnökként még nagyobb súllyal és felelősséggel tudom majd szolgálni egyrészt az olimpizmust, másrészt pedig azokat a sikeres sportágakat, amelyek meghatározói a magyar sportnak" – mondta az InfoRádiónak Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a MOB új alelnöke.

Szerinte egyrészt meg kell őrizni az eredményeket a társadalmi elismerés és a hírnév megmaradásáért, emellett minden téren foglalkozni kell a sporttal, hogy a kormányzat figyelmét és támogatását fenntartsák és megkapják. Másrészt a jelenkor kihívásai jelentenek feladatot, a Covid, a gazdasági válság, az energiaárak, és a kérdés, hogy miként lehet a fiatalok tudatába ültetni a sportoláshoz való kedvet.

Wladár Sándor elmondta: érdemes sportolni, mert vannak olyan elődeink, ikonikus alakjaink, hőseink, akivé válni lehet a sikerek által, és olyan anyagi, erkölcsi elismerést lehet kapni, ami miatt megéri elkezdeni. A 17 évesen akkor legfiatalabb férfi olimpiai bajnokként Wladár Sándor rájött:

bajnoknak lenni felelősség,

tartozol a sportágnak, a magyar sportnak, és az olimpiai életjáradékot meg kell becsülni.

"Mindenkire tudása, lehetősége szerint segítse magyar sportot" – mondta, és megemlítette, náluk az aktív bajnokok is segítenek. Ott van Kapás Boglárka, Milák Kristóf, Rasovszky Kristóf, de Risztov Éva, Gyurta Dániel és Darnyi Tamás is belép a medencetérbe. Ilyenkor "csoda történik", és ez fontos a szülőknek, a tanároknak és a jövő bajnokainak is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wladár Sándor: két nagy feladat van a magyar sportban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást