Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kopasz Bálint édesanyja nem bánná, ha a fia a csúcson hagyná abba a sportot

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. november 12. 11:16
Idén is az olimpiai bajnok kajakozó Kopasz Bálint edzője és édesanyja, Demeter Irén vehette át az év edzőjének járó díjat a felnőttek gyorsasági szakágában a Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése alapján. Demeter Irén az idei sikerekről és Kopasz Bálint 2024 utáni terveiről beszélt az InfoRádiónak.

Ismét egy új dolgot próbáltunk ki, amit a korábbi felkészülési időszakban nem tettünk meg. Az újításnak szerintem minden versenyző örül, hiszen muszáj kitalálni valamit, hogy ne legyen monoton a felkészülés – mondta az olimpiai bajnok kajakozó Kopasz Bálint edzője és édesanyja, Demeter Irén.

Mint mondta, az elmúlt két hónap a felkészülés szempontjából érdekesen alakult, október végéig ugyanis csak könnyebb edzéseket végeztek. Most tudták elkezdeni azt a teljes értékű munkát, ami már jól megalapozott, ráadásul a kajakozó örömmel várja a keményebb munkát.

Kopasz Bálint legfontosabb megmérettetései idén augusztusra koncentrálódtak. A versenyző a világ- és az Európa-bajnokságon is két-két aranyat nyert: egyesben 1000 méteren, illetve 500 méteren párosban Nádas Bencével. Ez gyakorlatilag hibátlan nemzetközi szezonnak számít, a fő versenyeket tekintve a világkupák nem voltak annyira fontosnak ebben az évben.

Demeter Irén az 1000 méteres eredményt emelte ki, de értékesnek tartja a párosban elért szakmai sikereket, amire ő nem is számított, noha a párost is ő készítette fel.

Kopasz Bálint azt mondta, ő egyelőre a 2024-es párizsi olimpiáig gondolkodik, utána akár be is fejezheti a pályafutását. Az olimpia idején 27. életévét betöltő versenyző elképzelése a jövőt illetően tudatos, annak ellenére, hogy jóval idősebb versenyzők is elértek sikereket a magyar kajak-kenu történetében.

"A sportkarrier mellett a civil élet építése legalább olyan fontos. Bálint egész életében mindent alárendelt a sportnak"

– fogalmazott Demeter Irén, majd hozzátette, ez akár opció is lehet, amiről a versenyző dönt. Támogatná fiát abban, ha a csúcson fejezné be aktív pályafutását.

A kajakedző kijelentette: egészen biztosan nem szeretne új tanítványokkal foglalkozni, az olimpia után aktív nagymama szeretne lenni. "A legszebb évek várnak rám, így az unokákkal töltött időt szeretném minőségben megélni, és a három fiamnak a lehető legnagyobb segítséget megadni" – nyilatkozott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kopasz Bálint édesanyja nem bánná, ha a fia a csúcson hagyná abba a sportot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást