Nyitókép: Jamie Squire/Getty Images

Ritkán látható versenyt hozott a New York-i maraton – videó

Infostart
2022. november 7. 12:38
A brazil Daniel Nascimento őrült iramban kezdett, de hiába futotta a verseny történetének leggyorsabb félmaratonját, 32 km-nél kidőlt. Végül az idei Boston Maraton-győztes, kenyai Evans Chebet nyert, a nőknél honfitársa, az első maratoniját futó Sharon Lokedi győzött.

A New York Maratonon a férfi mezőnyt vezető Daniel Nascimento igazi kamikazeakciót mutatott be. Féltávnál hatalmas előnnyel vezetett a brazil, de végül görcsöktől szenvedve az aszfaltra roskadva fejezte be idő előtt versenyét – írja összefoglalójában a Telex.

A New York-i a nagy maratonok közül a legnehezebb pálya, sok benne az emelkedő, ráadásul most szokatlanul meleg, húsz fok fölötti hőmérséklet nehezítette a futók dolgát. A brazil futó ennek ellenére irgalmatlanul bekezdett, 10 km-nél jobb volt a részideje, mint a Eliud Kipchogéé nemrég Berlinben, amikor megjavította a világcsúcsot. Féltávnál több mint két perccel vezetett üldözői előtt, és a verseny történetének leggyorsabb félmaratonján volt túl.

Daniel Nascimento nagyon elhúzott a mezőnytől, de 25 km-nél be kellett iktatnia egy megállást egy mobil WC-nél. Ezután is őrizte első helyét, majd

egy emelkedő tetején belesétált, ha az öngyilkos tempó nem, ez mindenképp árulkodó volt már. 32 km-nél végleg leállt, begörcsölt, eldőlt az aszfalton.

Az esélyes Evans Chebet viszont végigbírta, és 2:08:41 perces idővel elsőként ért be.

A női versenyt élete első maratonját futó kenyai Sharon Lokedi nyerte, 40 km-nél szakította le riválisait.

A verseny összefoglalója az Eurosporton: