Nyitókép: Matthias Hangst

PSG–Bayern, Liverpool–Real Madrid, RB Leipzig–Man City pár is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Infostart
2022. november 7. 11:56
Extra mérkőzésekkel indul majd a nemzetközi klubfutball a világbajnokság után. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a 2022-es döntő szereplői (Liverpool, Real Madrid) éppen úgy találkoznak, mint a végső győzelemre is esélyes PSG és Bayern játékosai. A három magyart foglalkoztató RB Leipzig – még Gulácsi Péter nélkül – a Manchester Cityvel találkozik majd.

Nyonban délben kezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023-as nyolcaddöntőjének sorsolása. A menetrend a régi: a csoportelsők játszanak a csoportmásodikokkal, némi „szigorítással”.

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem kerülhetnek össze az azonos nemzetbeliek, s nem kerülhetnek egy párba azok a csapatok, amelyek ősszel azonos csoportban szerepeltek.

Pedro Pinto, az UEFA kommunikációs csoportjából köszöntötte a résztvevőket, majd – a szokásoknak megfelelően – Giorgio Marchetti ismertette az ősz fénypontjait, s magyarázta el a sorsolás tudnivalóit. Megemlítette, hogy hét ország ad csapatot a nyolcaddöntőbe, s hogy az összgólszám csak néggyel maradt el az abszolút rekordtől.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében két mérkőzést rendeznek minden nap, az első meccsek játéknapjai február 14-15-21-22. A visszavágóké: március 7-8-14-15.

Isztambulban lesz a finálé, ezért török játékost hívott díszvendégnek az UEFA, az Altintop ikrek egyikét, a Real Madridot is megjárt Hamitot.

Tobias Hedstück, az UEFA klubversenyekért felelős fejlesztési vezetője is színpadra lépett. Ő is elmondta a menetrendet, kitérve arra is, hogy ki nem játszhat kivel. Azt ígérte, ma este hatig az UEFA adminisztrációja meghatározza, hogy mely mérkőzéseket rendezik kedden, s melyeket szerdán az első találkozókat tekintve.

Kezdődik a sorsolás!

RB Leipzig–Manchester City

FC Bruges–SL Benfica

Liverpool FC–Real Madrid

AC Milan–Tottenham HFC

Eintracht Frankfurt–SSC Napoli

Borussia Dortmund–Chelsea FC

FC Internazionale–FC Porto

Paris Saint-Germain–Bayern München