Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Itt az FTC teljes étlapja – ez a 24 csapat folytatja az Európa-ligában

Infostart
2022. november 4. 14:00
A magyar bajnok tavasszal játszhat akár a Barcelona, a Juventus, a Roma vagy a Manchester United ellen is a sorozatban, amelynek a döntőjét május 31-én a Puskás Arénában rendezik.

Csütörtök este kialakult a labdarúgó Európa-liga tavaszi kieséses szakaszának 24 csapatos mezőnye. Az már korábban, a Monaco elleni budapesti pontszerzés után kiderült, hogy a Ferencváros csoportelsőként automatikusan a nyolcaddöntőbe jut, és csak márciusban vár rá ismét feladat a második számú európai kupasorozatban.

A csoportmásodikok és a Bajnokok Ligájából érkező csoportharmadikok viszont még vívnak egy párharcot azért, hogy ugyancsak a legjobb 16 közé jutásért. A BL-ben szerdán zárult a csoportkör, akkor vált véglegessé, hogy melyik nyolc csapat kerül át az Európa-ligába. A többségnek ez inkább vigaszág, ugyanakkor nyilvánvalóan a Barcelona, a Juventus, az Ajax vagy akár az El-specialista Sevilla meg akarja menteni majd a szezonját – és részben a klubkasszáját – azzal, hogy megnyeri a sorozatot.

Ez nem lesz azonban egyszerű feladat, hiszen már a nyolcaddöntőbe jutásért is meg kell küzdeniük az Európa-liga csoportmásodikjaival, és itt is játszanak komoly riválisok, elég csak a Manchester Unitedet, az AS Romát vagy éppen az FTC mögé szoruló Monacót említeni.

A sorsolás hétfőn lesz, és érdekesség, hogy az El-csoportmásodikok lesznek a kiemeltek a párharcokban, és ők játsszák hazai pályán a visszavágót (a játéknapok: február 16. és 23.). Az csak egy nappal a playoff kör után derül ki, hogy melyik csapat ellen folytatja a magyar bajnok: a nyolcaddöntő sorsolása február 24-án lesz. A csoportelsők lesznek a kiemeltek lesznek, egymással nem játszhatnak – vagyis a playoffból érkezők közül kapnak ellenfelet –, és a nyolcaddöntő visszavágóját játsszák majd hazai pályán.

A páholyból figyelő csapatok, köztük az FTC:

A El-csoportelsők

  • Arsenal (angol)
  • Betis (spanyol)
  • Fenerbahce (török)
  • Ferencváros (magyar)
  • Feyenoord (holland)
  • Freiburg (német)
  • Real Sociedad (spanyol)
  • Union Saint-Gilloise (belga)

És ahonnan ellenfelet kaphat a Ferencváros:

El-csoportmásodikok

  • Manchester United (angol)
  • Midtjylland (dán)
  • Monaco (francia)
  • Nantes (francia)
  • PSV (holland)
  • Rennes (francia)
  • Roma (olasz)
  • Union Berlin (német)

BL-csoportharmadikok

  • Ajax (holland)
  • Barcelona (spanyol)
  • Juventus (olasz)
  • Leverkusen (német)
  • Sahtar (ukrán)
  • Salzburg (osztrák)
  • Sevilla (spanyol)
  • Sporting CP (portugál)