Nyitókép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Nagy Tímea: "azt adta a magyar vívósportnak, amit edző csak adhat"

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. október 3. 14:48
Gyászol a magyar sport világa. Súlyos betegség után, 69 évesen elhunyt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi szövetségi kapitánya. Versenyzői olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket szereztek. Ő állt a pást végében, amikor a párbajtőröző Nagy Tímea az első olimpiai bajnoki címét nyerte 2000-ben, Sydneyben, de ő volt a szakvezetője a 2001-ben és 2013-ban világbajnok férfi párbajtőrcsapatnak is.

"Végigkísértem Gábor bácsi elmúlt fél évét, amikor kórházba került, és végigasszisztáltam mellette nemcsak én, hanem nagyon-nagyon sok tanítványa. Mi úgy gondolunk Gábor bácsira, ahogy minket megtanított: élj a mának, és élvezz ki minden pillanatot a kemény munka mellett" – mondta az InfoRádióban Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Udvarhelyi Gáborra, a vívók korábbi szövetségi kapitányára emlékezve.

A párbajtőrvívó azt mondta, mikor sportolóként hozzákerült, eleinte félt tőle, de most második apaként gondol rá. Nagy Tímea első olimpiai bajnoki címét is Udvarhelyi Gábornak köszönheti, hiszen a Sydney-i olimpia alatt ő volt a mestere. Amikor az atlantai olimpia nem sikerült, "és amikor mindenki hátat fordított nekem, akkor ő nagyon csendben, halkan átölelt, és csak annyit kérdezett tőlem, hogy ha szeretném, akkor ő továbbra is szeretne az edzőm maradni. Ezzel a mondattal tette lehetővé, hogy négy év után Sydneyben olimpiai bajnok lehettem mellette" – mondta könnyeivel küszködve a sportoló.

Nagy Tímea szerint mellette "minden könnyű volt, mert csak a felkészülés és csak nyugalom volt körülöttem, és nem kellett semmiféle olyan dologgal foglalkozom, amivel nagyon sok más sportolónak kellett." Elmondása szerint mestere

nem olimpiai bajnokokat akart nevelni, hanem egészséges felnőtteket, sportolókat és gyerekeket.

"Azt gondolom, ez a fajta nyugalom végigkísért az olimpiai döntőben is. Tudtam, hogy ott van mellettem és ha nem fog sikerülni, akkor is ott lesz, megölel, és azt mondja: semmi gond, pár nap múlva folytatjuk" – emlékezett vissza.

Nagy Tímea szerint Udvarhelyi Gábor azt adta a vívósportnak, amit egy szövetségi kapitány adhat. Mindennél előbbre helyezte a magyar vívást, és többször elmondta, hogy sosem fog klubérdekeket nézni. Bár többször próbálkoztak nála, ő visszautasította, mert az célja volt, hogy a zászló alatt a legerősebb csapat kerüljön ki.

"Egy nagyon-nagyon határozott, és az elveihez nagyon hű ember volt. Ez nem csak szakmailag, hanem emberileg is jellemző volt. Pótolhatatlan" – mondta Nagy Tímea.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy Tímea emlékezik Udvarhelyi Gáborról: "azt adta a magyar vívósportnak, amit edző csak adhat"
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást