Nyitókép: Twitter/UEFA EURO 2020

Német vb-felkészülés: csapat még nincs, csak kapitányi derülátás

Infostart
2022. október 1. 11:13
Orosz ruletthez hasonlítják szakemberek a német válogatott várható szereplését a katari labdarúgó-világbajnokságon.

Hansi Flick korábban azt hangoztatta, hogy a Nemzetek Ligája felkészülést jelent a világbajnokságra. A német válogatott csoportjában a harmadik helyen végzett az olasz és a magyar csapat mögött. A szereplés legnagyobb jóindulattal is csalódást keltett. Ennek ellenére a szövetségi kapitány továbbra is derűlátó. Az optimizmus saját bevallása szerint egyik védjegye.

Edzői pályafutásának kezdete óta azt vallja, hogy játékosainál többet ér el akkor, ha számára a pohár mindig félig tele van, és nem félig üres. A Wembley-ben kiharcolt 3-3-as döntetlen után is azt hangoztatta, pozitív érzésekkel utaznak majd a vébére.

"Olyan edző vagyok, aki játékosait a megérdemeltnél inkább egy fokkal jobban dicséri. Meggyőződésem ugyanis, hogy végén ez talán egy vagy több győzelemhez vezet" – fogalmazott a ZDF televízió által idézett nyilatkozatában.

Az angolok elleni mérkőzésre visszatérve azt azonban csalódottan ismerte el, hogy a kétgólos vezetés után a győzelmet kiengedték a kezükből.

Szerinte a motivációban nincs hiány, az eredmények azonban hiányoznak.

Németország november 23-án Japán ellen kezdi a világbajnokságot, majd két további csoportmérkőzés következik Spanyolország és Costa Rica ellen. A szakértők szerint mind a magyarok, mind az angolok elleni mérkőzésen szemmel látható volt a teljesítményingadozás, és a válogatottnak mind a formát, mind a belső tartást illetően javulnia kell. A Flick által dicsért "20 perces valóban jó játék" a Wembley-ben nem feledtetheti mindezt.

A kapitány dilemmája: a november 20-án kezdődő világbajnokságig legtöbb kollégájához hasonlóan nem lesz ideje arra, hogy játékosaival dolgozzon. Az elkövetkező 13 hétben minden mást kiszorítanak az európai kupamérkőzések, valamint a Bundesliga és a Német Kupa mérkőzései.

A válogatott november 14-én utazik Ománba, ott akklimatizálódik, és ott játssza november 16-án utolsó felkészülési mérkőzését a helyi válogatott ellen.

Ezért Hansi Flick saját bevallása szerint most csupán megfigyelő. Az egyetlen, amit tehet, hogy addig is a minél több mérkőzést tekint meg, és tapasztalatairól személyes beszélgetéseket folytat a játékosokkal. Azt tanácsolta nekik, hogy addig is mindenki tegyen meg mindent a jobb erőnlétéért, jobb formájáért.

"Javulnunk kell, ez elengedhetetlen" – tette hozzá.