Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Bereczki Richárd a két Eb-aranyról: ez az igazi áttörés

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. szeptember 22. 11:54
Egyéniben és csapatban is győzött Bereczki Richárd a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon, és ezzel magát is igencsak meglepte.

"A döntőben igazán korrekt versenyt sikerült összeraknom. Elég hosszú volt, négy napig versenyeztünk. Kezdődött a kvalifikációval, ahol hatból csak négy magyar juthatott be az elődöntőbe" – mondta Bereczki Richárd.

A sportoló elmondta: számára az elődöntőbe való bekerülés volt a legnehezebb része a versenynek. "Onnantól azt érzem, egy olyan gát szakadt át bennem, ami a következő napokban átsegített a nehezebb pontokon, és magabiztosnak éreztem magam az elődöntőben és a döntőben is" – fogalmazott.

Szerinte a technikai számokból hozta ki a legtöbbet, és a rangsoroló vívás alapozta meg az előkelő pozícióból való indulást a döntőben. Emellett a lövészetet is magához képest jól teljesítette, ez biztosította a jó hely megőrzését.

Bereczki Richárd arra a kérdésünkre, hogy ezt az eredményt tartja-e élete legnagyobb sikerének, azt mondta, még magának nem tette fel ezt a kérdést. Sokan meglepődnek az eredményen, ahogyan ő maga is.

"Ezt azért emésztenem kell. Ez az első egyéni érmem a felnőtt korosztályban, ez áttörés a karrieremben, és

remélem, még tudom fokozni a következő két évben a többi versenyen"

– mondta.

A sportoló rengeteget tanult a korábbi generáció "nagyjaitól", Marosi Ádámtól és Kasza Róberttől, akiket abszolút példaképeinek tart. Hozzátette: ők aktív sportolók, és Marosi Ádámmal élet-halál harcot vívtak, hogy ki jusson az elődöntőbe. Marosi Ádám is indul a jövő évi kvalifikációban több fiatallal együtt, a párizsi olimpia indulási jogáért 8-10 ember is eséllyel indul, a verseny nagyon kiélezett, és reméli, ebből lehet profitálni is.

Bereczki Richárd a nyári alexandriai öttusa-világbajnokságon 13. helyen zárt. A vb-n jobb eredményt várt magától, mert úgy érezte, jó állapotban utazik, de "főleg fejben nem állt össze" számára a verseny. Amikor hazajött, elhatározta: mindent megtesz annak érdekében, hogy az Eb-n javítson. "Ez sikerült is, ennek külön örülök, hogy sikerült javítanom a vb-hez képest" – tette hozzá.

A versenyző célja most a párizsi olimpiára való kijutás. "Addig is, ahogy eddig tettem, lehajtott fejjel szeretnék menni tovább előre. Még rengeteg verseny van addig, ahol helyt kell állnom. Mindegyikre úgy tekintek, hogy egy-egy lépcsőfok az olimpiára való felkészüléshez" – jelentette ki a kétszeres Európa-bajnok öttusázó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bereczki Richárd öttusázó a két aranyérem után: ez egy áttörés a karrieremben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást