Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Görbicz Anita az új szezonról: mindent meg akarunk nyerni

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. szeptember 1. 18:18
A győri kézilabdázók jelenlegi elnöke, egykori ötszörös BL-győztes klasszisa beszél arról, mennyiben jár más érzésekkel az egykori és jelenlegi pozíciója, de elmondja azt is, melyik volt a legemlékezetesebb sikere az ötből a Final Fourban.

Minden sorozatban a végső győzelem a célja a bajnoki címvédő Győr női kézilabdacsapatának az új szezonban is – hangsúlyozta kérdésünkre Görbicz Anita, a klub korábbi ötszörös Bajnokok Ligája-győztes sztárjátékosa, jelenlegi elnöke.

Az elnök szerint teljesen más játékosként és jelenlegi pozíciójában várni az új szezon kezdetét. Mint elmondta, nagy büszkeséggel tölti el, megtiszteltetésnek tartja, hogy szeretett klubját, élete egyesületét irányíthatja.

Ettől még a célok nem változtak:

most is úgy vág neki a szezonnak, hogy mindent meg szeretnének nyerni.

„A magyar bajnokságot, a Magyar Kupát meg szeretnénk nyerni, a BL-ben a Final Fourba jutás a cél. Játékosként is mindig azt mondtam, most elnökként is azt mondom, hogy ott tényleg már a pillanatnyi forma az adott két napon, azon a két mérkőzésen határoz meg mindent. Oda is nagyon nehéz bejutni, bár néha már tényleg nekünk, győrieknek kötelező. Azt megnyerni meg hihetetlen kemény munka két nap alatt, de ha már ott vagyunk, akkor természetesen az lesz a cél, hogy azt is megnyerjük” – mondta Görbicz Anita.

A kérdésre, hogy játékosként volt-e könnyebb, nem érzi-e tehetetlen magát elnökként a pálya szélén, azt felelte: „Hát dehogyis nem!”

Játékosként úgy érzi az ember, hogy közvetlenül tehet a győzelemért, ott a pályán, meg előtte a felkészülés alatt, elnökként meg azért dolgozik, hogy minden rendben legyen – mondja a győri elnök.

Bár az öt BL-győzelméből nem tud egyet kiválasztani, azért azt mondja, hogy

az első a legemlékezetesebb, mert előtte sokszor lecsúsztak a győzelemről, és azokat a vereségeket nagy kudarcként élték meg.

„Amikor végre sikerült Veszprémben elhódítanunk a trófeát, az hihetetlen élmény volt, az utána következő évben viszont megvédeni is nagyon nehéz volt, mindenki minket akart megverni. Mindegyik ugyanúgy a szívemhez nőtt” – idézi fel a BL-győzelmeit.

Görbicz Anita arra is felhívja a figyelmet, hogy mindig más csapattal nyertek, az első és az ötödik győzelem között eléggé átalakult a Győr.

Úgy látja, a mostani csapat van olyan erős, mint amelyik az ötödik BL-címét nyerte. Győzelemre esélyes csapatot raktak össze, de a Final Fourban, aminél nem adják lejjebb, az aktuális forma a döntő. Azért mégis így summázott: „Van olyan erős a csapat, úgy raktuk össze, hogy az legyen a cél mindenkinek, hogy ahol elindulunk, azt nyerjük meg.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Görbicz Anita az új szezonról: mindent meg akarunk nyerni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást