Nyitókép: Martin Meissner

Három évre a Manchester Unitedhez igazolt a szívbeteg dán futballsztár

Infostart
2022. július 15. 19:02
Véglegessé vált a Manchester United második nyári átigazolása. A 30 éves Christian Eriksen hároméves szerződést kötött a klubbal.

A dán középpályás légiós-pályafutása során eddig az Ajaxban, a Tottenham Hotspurben, az Internazionaléban és a Brentfordban futballozott. Utóbbi helyre már súlyos betegsége után igazolt.

Mint emlékezetes, Eriksen szívinfarktust kapott tavaly júniusban a finnek elleni, koppenhágai Eb-mérkőzésen. Újraélesztették, heteken keresztül kórházban kezelték.

Ám ő egy pillanatra sem mondott le arra, hogy visszatérjen a profi futballba – ám azt kevesen gondolták, hogy olyan csapatban is képes lesz játszani, amelyik az angol Premier League legjobbjai közé tartozik.

Ősszel edzett az Ajaxnál – ahol a Manchester United új menedzsere, Erik ten Hag volt akkor az edző – majd miután nyilvánvalóvá vált, hogy szívbetegsége, illetve a beépített pacemaker miatt az olasz élvonalban nem játszhat, fél évre a Brentfordba igazolt.

Jól játszott, visszakerült a dán válogatottba, a nyáron a Tottenham és a Manchester United is érdeklődött iránta, ő végül a Vörös Ördögöket választotta.

A United közel áll még egy játékos leigazolásához, az argentin Lisandro Martínez az Ajaxból érkezik, várhatóan napokon belül.