Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Egyénileg értékelte vb-második csapatát Bíró Attila

Infostart / InfoRádió - Farkas Dávid
2022. július 5. 11:29
Olykor kell a teher a magyar női vízilabda-válogatott tagjainak, akik a kiélezett meccsekre jól össze tudják szedni magukat – fejtette ki érdeklődésünkre a budapesti világbajnoki ezüstérem után a szövetségi kapitány.

„Lehetne pufogtatni különböző frázisokat, hogy mi ezt vártuk magunktól, meg érmet szerettünk volna, ami igaz is. Folyamatosan azt treníroztam a csapatnak, hogy a következő meccsre fókuszáljunk, ne nézzünk a döntőkre, próbáljuk az olasz meccset megnyerni. Ez ugyan nem sikerült még az első csoportmeccsek idején. Aztán ahogy emelkedett a tét, egyre jobban, összeszedettebben játszottak a lányok. A végén a győzelem sem tűnt elérhetetlenek, mert ha már ott voltunk, szerettünk volna vébét nyerni és ehhez nem sok hiányzott. De azt gondolom, hogy így is le a kalappal a lányok előtt, mert a maximumot hozták ezen a vb-n” – mondta el gyorselemzését egy szuszra a kapitány.

Az olaszok elleni vereség után több játékoson is egyértelműen látszott a csalódottság. Viszont az egyenes kieséses szakaszra mentálisan nagyon erős lett a csapat. Ezzel kapcsolatban Bíró Attila elmondta, hogy jó tesz a játékosoknak ha bizonyos helyzetekben még több mentális terhet rakunk rájuk.

„Vannak bizonyos szituációk, mérkőzések, amikor viszonylagos tétnélküliség mellett nem tudnak olyan koncentráltan játszani, ez sajnos már látszódott az olimpián vagy előző világversenyeken is, ahol nem nagyon volt tétje a csoportmérkőzésnek. Például Kína ellen az olimpián, vagy most az olaszok ellen is inkább csak presztízs tét volt és így nehezebben is fókuszált a csapat. A kihelyezett mérkőzésekre jól össze tudjuk szedni magunkat” – fejtette ki Bíró Attila.

Egyéni produkciók előtt a világbajnokságon mutatott csapatteljesítményt emelte ki szövetségi kapitány, ez volt az eredményesség kulcsa. De belement a játékosok teljesítményének értékelésébe is.

„Az egyéni teljesítményekben azért van hiányérzetem: a vb-újoncok, Faragó Kamilla, Géraldine Mahieu azért halványabban teljesítettek, de nem csoda, azért ilyen miliőben nem könnyű.

A kezdőcsapat nagy része nagyon komoly játékot nyújtott.

Keszthelyi Rita érdemei elvitathatatlanok, igazi vezére volt a csapatnak”

– mondta a kapitány. A közbevetésre, miszerint ezúttal nem lett gólkirály, úgy felelt, hogy nem is baj, inkább nyerjenek mindig érmet, legyenek ott a döntőben.

Bíró Attilának volt még kit dicsérnie: „Gurisatti Gréta, Magyari Alda, Parkes Rebecca, Leimeter Dóri, Vályi Vanda. Persze még Máté Zsuzska is – aki ugyan nem újonc, de vébén először volt a magyar válogatott tagja – nagyon sokat tudott hozzátenni. Ők mindannyian bizonyították, hogy a világ élvonalában van a helyük, csapatként és egyénileg is kiemelkedőt nyújtottak.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyénileg értékelte vb-második csapatát Bíró Attila
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást