Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Harmadik lett a Ferencváros a vízilabda BL-ben

Infostart
2022. június 4. 18:50
A Ferencváros a harmadik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, miután a sorozat belgrádi nyolcas döntőjének szombati bronzmérkőzésén, 14-12-re legyőzte az olasz Brescia együttesét.

A két csapat a csoportkörben már találkozott egymással, a sorozat nyitófordulójának olaszországi mérkőzésén 8-8-as döntetlent játszottak egymással, három héttel ezelőtt, Budapesten pedig a Ferencváros 8-6-os győzelmével biztosította be második helyét a csoportban.

Varga Zsolt együttese sorozatban harmadszor játszott éremért a BL-ben, 2019-ben győzött, tavaly pedig a döntőben vereséget szenvedett, a Brescia az előző évben a Barcelona legyőzésével lett harmadik, ami a gárda történetének legjobb szereplése a legrangosabb európai kupában. A Ferencváros Vámos Márton ötméteresével került előnybe, majd a korábban Egerben is játszó georgiai Boris Vapenski egyenlített az első olasz fórból. Előbbi gyorsan duplázott is, Jansik Szilárd rendkívül önzetlen és szemfüles centerpassza után. Az első magyar fórnál Vámos az előkészítő szerepében tündökölt, Fekete Gergőnek löbbölte be tökéletesen a labdát, aki közelről nem hibázott. Nem kellett sokat várni az újabb Fradi-gólra, Danyiil Merkulov higgadtan fejezte be a második magyar előnyt. Az olaszok némi szerencsével és a VAR segítségével szépítettek, de Luca Damonte egy parádés balkezes kapáslövéssel visszaállította a különbséget.

A második negyed elején tavalyi olasz bajnok, idén második Brescia egy lefordulás után szépített, majd kettős előnyt értékesítve egy gólra jött fel, a Ferencváros támadásai ebben a periódusban akadoztak. A holtponton Varga Dénes lendítette át a zöld-fehéreket, az olimpiai bajnok senkit sem vett bele a játékéba, hét méterről a hálóba bombázott. Ezután egy furcsa bírói döntéssel Vargát küldték ki, amivel éltek is az olaszok, nem úgy a Ferencváros, amely kettős fórban hibázott. A Brescia Vincenzo Dolce remek ejtésével egyenlített, de fél perccel a félidő előtt Vigvári Vendel révén újra a magyarok kerültek előnybe.

A fordulás után a Ferencvárosé volt az első gól, visszaúszás közben kiállítottak egy olaszt, Varga Zsolt pedig időt kért, a fórt Vigvári értékesítette. A kétgólos különbség csak másodpercekre maradt meg, ugyanis Dolce harmadszor is túljárt Vogel eszén. Ezt követően mindkét oldalon villámgyorsan értékesítettek egy-egy fórt, majd Jansik egy megúszás után talált be. Eközben Vogel kétszer is bravúrral védett hátrányban, Pohl Zoltán viszont kipontozódott. Az újabb magyar fórt Fekete húzta be közvetlen közelről, a túloldalon az olaszok viszont két egymást követő előnyben is elpasszolták a labdát.

A klubszezont záró nyolc perc elején a Brescia a korábban a Szolnokkal magyar bajnok Dorde Lazic centergóljával szépített, majd a csapatkapitány Christian Presciutti nagy szerencsével, egy blokkoló kéznek köszönhetően faragta le egy gólra a hátrányt. A mintegy 50 fős magyar szurkolósereget Jansik nyugtatta meg, majd Vogel-védés után hátrányban egy olasz kézből csúnyán kicsúszott a labda, a következőnél pedig a blokk segítette ki a kapust. A játékvezetők folyamatosan szórták ki a magyarokat, Jansikot és Presciuttit pedig cserével végleg kiállították. A fórt Dolce használta ki, de a túloldalon Fekete is kíméletlen volt. A Ferencváros 1:19 perccel a vége előtt Nemanja Ubovic révén döntötte el az összecsapást.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő (Belgrád):

Bronzmérkőzés:

FTC-Telekom Waterpolo - Brescia (olasz) 14-12 (5-2, 2-4, 4-2, 3-4)

Gólszerzők: Fekete 3, Vámos, Vigvári Ve., Damonte, Jansik Sz. 2-2, Merkulov, Varga Dé., Ubovic 1-1, illetve Dolce 4, Lazic 3, Vapenski, Luongo, Alesiani, Presciutti, Di Somma 1-1

kiállítások: 20/14