Nyitókép: Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőpark/Facebook

Kétszer is partra került az idén a legendás etyeki amur – hatalmasabb, mint valaha

Infostart
2022. május 25. 06:12
Megdőlt a tórekord a Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkban, ahol kifogták Legendát. A fekete amur tartotta eddig is a csúcsot, de míg tavaly „csak” 21,6 kg volt, mára felkapott magára 3 kilót.

A Pecaverzum felidézi, hogy az etyeki Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőpark egyik kuriózumát, a gyönyörű fekete amurt, Legendát tavaly július 10-én a horgászvíz egyik tulajdonosa, Vogel András – életében negyedik alkalommal – fogta ki. A hal akkor 21,6 kilogrammot nyomott, és tórekordnak számított.

A horgásztó közösségi oldalának tájékoztatása szerint Legenda idén is partra került, ráadásul már kétszer is, és minduntalan még nagyobb tömeggel, új tórekordot beállítva.

Május 10-én Szabó Gábor tarthatta a kezében, akkor 23,70 volt a tömege.

Nem telt el két hét, és Legenda újra kikukkantott a vízből. Az új csúcsot elérő horgász a tó régi vendége, és a születésnapját megünnepelni érkezett az etyeki vízterület partjára egy 10 napos pecára.

„Erőteljes húzós kapásra ugrott ki az ágyból és felvette a kontaktot a hallal, így kezdődött a tánc, amiről a legtöbb horgászunk álmodik, a tavunk egyik legnemesebb halával. Közel egyórás fárasztás után láthatta meg gyönyörű, erőtől duzzadó barátját János” – idézi a Pecaverzum a fogásról készült beszámolót, ami május 21-én, szombaton jelent meg.

Legenda egy tejsavas, édeskés, tintahalas bojlira „csábult el” a horgásztúra hatodik napjának hajnalán. Gyors mérlegelés után derült ki, hogy a fekete amur ismét nőtt, hiszen 24,6 kilogrammot mutatott a mérleg tárázás után.

„Úgy gondolom, nincs ennél szebb születésnapi ajándék. Innen is boldog születésnapot kívánok kedves barátunk, és gratulálok a gyönyörű teljesítményedhez” – fogalmaztak az üzemeltető a közösségi oldalán.