Nyitókép: MJSZ/Vörös Dávid

Hoki-vb: fordulat állhat be a magyar-szlovén pályázat ügyében

Infostart
2022. május 25. 21:16
A magyar szövetség elnöke bizakodó.

Úgy tűnik, a magyar kormány az utolsó pillanatban meggondolta magát, és Magyarország megpróbálja újra benyújtani pályázatát Szlovéniával közösen a 2023-as A csoportos jégkorong-világbajnokságra – írta a Twitteren Gord Miller kanadai szakíró, aki Finnországban, a mostani vb helyszínén tartózkodik. Ő volt az egyik első, aki megírta azt is, hogy a magyar-szlovén pályázatnak gondjai lehetnek a kormánygarancia hiányában.

Az Indexnek Such György, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke azt mondta: még nem dőlt el, hogy kap-e a pályázat kormánygaranciát. Az idő azonban sürget, csütörtökön kell bemutatni a biztosítékokat a nemzetközi szövetségnek, amelynek a közgyűlése pénteken határoz a jövő évi helyszínről.

"Erőteljesen lobbizunk a magyar kormánynál, bizakodó vagyok, és bizakodhatnak a magyar hokirajongók is’ – tette hozzá az elnök.

Such György szerint a magyar szövetség 2,6 milliárd forintos költségtervet adott le, ám a kormányzati részről amiatt aggódnak, hogy ez tartható-e.

Az utolsó szalmaszál

A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) reméli, hogy a magyar kormány garanciáját megkapja a jövő évi elitvilágbajnokság kandidálására, és a nemzetközi szövetség (IIHF) pedig kitolja a garanciaadás csütörtöki határidejét - mondta Fodor Ádám, az MJSZ kommunikációs vezetője az MTI-nek.

"Az utolsó szalmaszálba kapaszkodunk. Lobbizunk, hogy a kedden felállt magyar kormány adjon garanciát az IIHF-nek a 2023-as vb-pályázathoz. Ennek beadási határideje csütörtök, de bízunk benne, hogy a nemzetközi szövetség kitolja ezt az időpontot legkésőbb a pénteki döntésig. A jogszabályi háttér miatt is bonyolult az írásbeli garanciát megkapni" - mondta Fodor Ádám.

Az IIHF tulajdonképpen korlátlan pénzügyi garanciát kér a kormányoktól, hogy támogassa az esemény megrendezését, az MJSZ ezen túl pedig 2,6 milliárd forintot kér a kormánytól a rendezési költségek előfinanszírozására, de ezt az összeget visszafizeti majd. A magyar és a vele pályázó szlovén szövetség is határozottan jelezte: az elmúlt évtizedekben minden elitvilágbajnokság megrendezése nyereséges volt.

A magyar-szlovén kandidálás mellett a finnek és a lettek pályáznak közösen.

"Ha mégis lenne valami fennakadás vagy hiány a finn-lett pályázatban, szeretnénk +helyzetben lenni+, ne hulljon az ölükbe a rendezés" - tette hozzá Fodor Ádám. Such György, az MJSZ elnöke és Sipos Levente főtitkár szerdán utazott Tamperébe a kandidálásra, illetve az IIHF csütörtöktől szombatig tartó kongresszusára.

A 2023-as vb-re Lettország és Finnország közösen pályázik, sőt a nemzetközi szövetség kedden már azt közölte, ők az egyedüli jelentkezők a magyar visszalépés miatt. Ez változhat, ha megérkezik a kormánygarancia. A tornának Szentpétervár adott volna otthont, de az Ukrajnában zajló háború miatt megfosztották a rendezési jogtól az oroszokat.