Nyitókép: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

Új világ jön az európai futballban

Infostart / MTI
2022. április 7. 18:09
Új alapokra helyezi a pénzügyi fair play (FFP) szabályozását az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

A szervezet végrehajtó bizottsága fogadta el az új FFP-t, amely a klubok fizetésekre, játékosigazolásokra és ügynöki díjakra való költését limitálja.

"A legnagyobb újítás az új szabályozásban a játékoskeretekre szánt pénzre vonatkozó rész, ami segíteni fog abban, hogy a csapatok jobban tudják kontrollálni a kiadásaikat" – áll az UEFA közlésében.

Az átalakuló rendszerben a klubok költése a fizetésekben és igazolásokban nem haladhatja meg az összbevétel hetven százalékát.

"Rendszeresen ellenőrizni fogjuk, hogy az együttesek betartják-e a rendelkezést, annak

megsértése esetén pedig előre meghatározott pénzbeli és sportvonatkozású szankciókra számíthatnak"

– fogalmaz az UEFA közleménye.

A szervezet 2010-ben vezette be a jelenleg is érvényben lévő pénzügyi fair play-szabályzatot, ám a tehetős tulajdonosokkal rendelkező együttesek többször is ki tudták ezt játszani, és akár büntetések befizetése árán is elképesztő összegeket költöttek átigazolásokra.

Az UEFA arról is határozott, hogy negyedévente ellenőrizni fogja a klubokat, nincs-e tartozásuk a játékosok vagy az adóhatóságok felé. Aleksander Ceferin elnök elmondta: az előző FFP segített a csőd széléről visszarángatni az együtteseket, amelyek mára teljesen más elvek szerint működnek, ugyanakkor a koronavírus-járvány hatásai bebizonyították, további reformokra van szükség.

"A módosítások segítenek megvédeni a labdarúgást, a klubokat pedig felkészítik egy esetleges, a mostanihoz hasonló pénzügyi sokkra azáltal, hogy racionális befektetésekre ösztönzik őket" - mondta a szlovén sportvezető.

Az új szabályozás júniusban lép életbe, a csapatoknak a következő három év türelmi időszakában lesz idejük alkalmazkodni az új rendszerhez.