Nyitókép: MTI/AP/Francois Mori

Meglepetés a szuperrangadó előtt: Pochettino vitatja, hogy Mbappé lenne a világ legjobbja

Infostart
2022. március 9. 15:05
A legszerényebb megfogalmazás szerint döntőnek is beillő mérkőzést rendeznek ma a Bernabéu Stadionban. A Real Madrid és a PSG közül csak az egyik juthat a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligája idei kiírásában.

Szinte minden évnek megvan a maga slágerpárosa a nyolcaddöntőben.

Csak az utóbbi öt évet kiírást nézve,

  • 2017-ben a PSG és a Barcelona,
  • 2018-ban a Real Madrid és a PSG,
  • 2019-ben a PSG és a Manchester United (meg az Atlético Madrid és a Juventus),
  • 2020-ban a Real Madrid és a Manchester City,
  • tavaly ismét a Barcelona és a PSG

tusakodott egymással, közülük az egyik elvérzett.

Jó látható, az évtized kiemelkedően legerősebb francia klubcsapatának általában nincs szerencséje a sorsolásnál, szinte mindig szupernehéz ellenfelet kap. Most is. A Parc des Princes-ben ugyan nem játszott jól Mauricio Pochettino csapata, de a Madrid sem, különösen, ami az első félidőt illeti.

Carlo Ancelotti azt mondta az a mérkőzés előtt, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a párharc két mérkőzésen dől el – no, ezt szem előtt is tartotta a csapata. Majdnem kibekkelte kapott gól nélkül a mérkőzést, Thibaut Courtois még büntetőt is védett, de Kylian Mbappé az utolsó pillanatokban csak szerzett egy gólt.

Emiatt aztán a PSG előnyből kezdheti a visszavágót, de biztosra semmiképpen sem mehet. Azért sem, mert igazából

nem tudni, hogy milyen állapotban van Mbappé,

akit saját klubtársa rúgott meg a vasárnapi edzésen. Az ő játékára azért van esély, Sergio Ramos és Asraf Hakimi ellenben szinte biztosan kihagyja a meccset.

Amúgy a spanyol sajtó többször is emlegette az első mérkőzés után, nyilván arra is gondolva, hogy a hírek szerint Kylian Mbappé a nyáron a Real Madrid játékosa lehet, hogy mostanság ő a világ legjobbja. Mauricio Pochettino más véleményen van, noha ritkaság, hogy egy edző a saját játékosain belül rangsorol:

„Mbappé a világ legjobbja? Messinek hét aranylabdája van.”

Még több a hiányzó a Real Madridnál, hiszen Ferland Mendy és Casemiro eltiltás miatt biztosan nem játszhat, s az is kérdéses, hogy felépül-e Toni Kroos.

Carlo Ancelotti azt mondta erről, hogy az ilyen csatákban csak százszázalékosan egészséges játékosokat vet be, ha a német világbajnok ilyen állapotban lesz, aki természetesen játszik. Ellenben ha csak 95 százalékos lesz, akkor nem.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik.