Tizenkét éves kora óta légiós a Manchester United góllövője

Infostart
2022. február 24. 12:35
Különleges életutat tudhat maga mögött Anthony Elanga, aki a Manchester United eddigi egyetlen 2022-es BL-gólját szerezte.

Malmőben született, 2002. április 27-én. A szülei, Joseph és Daniella futballisták voltak Kamerunban. Apja bekerült a kameruni válogatott az 1998-as világbajnokságra nevezett keretébe. ahhoz nem volt elég jó, hogy játsszon is – olyan nagyszerű társai voltak, mint – Rigobert Song, Samuel Eto’o, Lauren Etame, Patrick Mboma, Pierre Womé, Raymond Kalla és Jacques Songo’o –, ahhoz ellenben igen, hogy külföldi szerződést kapjon.

A Tonnerre Yaoundéból, akkor, 21 évesen a PAOK Szalonikibe igazolt, majd a következő idényben az Apollon Kalamariaszban futballozott. 2000-ben a kontinens északi részére költözött, öt éven keresztül alapembernek számított a Malmö FF-ben.

A család a dél-svédországi városban élt hosszú éveken keresztül, ott születtek a gyereke, Anthony és két húga is.

Miután a Malmö 2004-ben megnyerte a svéd bajnokságot, a védő a közeli Koppenhága külvárosába, a Bröndbyhez igazolt. Nem volt jó döntés, még kölcsön is adták a sárga-kékek a Horsensnek. 2010-ben még visszatért a Lamlmőhöz, de már nem tudta visszaszerezni a helyét az első csapatba, hamarosan visszavonult, s Boråsba költözött, a családja után.

A fia, Anthony nagyon tehetséges számított már kisgyerek korától kezdve, Svédországban egyébként isjellemző, hogy korán leigazolnak a gyerekek egy-egy klubba.

Az IF Elfsborg, aztán a Malmö játékosa volt, majd a család gondolt egy merészet és Angliába költözött. Ott Anthony a Hattersley FC-ben rúgta a labdát, majd rövid idő múltán, 12 évesen, a Manchester United akadémiájára került.

Nagyon büszkén emlegeti manapság, hogy az édesanyja, Daniella ragaszkodott ahhoz, hogy a Unitedet válassza, a Cityvel szemben.

A fiú eddig a svéd korosztályos válogatottakban szerepelt, illetve tavaly bekerült a Manchester United első csapatába.

A mostani szezonban, főleg Ralf Rangnick érkezése óta, jóval gyakrabban játéklehetőséghez jut.

Rossz emlék, hogy a Middlesbrough ellen, az FA-kupában kihagyta a tizenegyest a szétlövésben, emiatt kiesett a csapata. Ám az utóbbi napok jobban sikerültek, gólt szerzett a hétvégén a Leeds United elleni bajnokin, majd szerdán az Atlético Madrid elleni BL-mérkőzésen is.