Megvan a Barcelona harmadik téli erősítése

Infostart
2022. január 30. 13:55
Daniel Alves és Ferran Torres után újabb játékos csatlakozik a téli átigazolási időszakban az FC Barcelona keretéhez. Nem lesz ismeretlen neki a Camp Nou környéke.

Adama Traoré, akit a Barcelona kommunikációjában „Európa egyik legjobban cselező játékosaként” emlegetnek, a stadion környékén nőtt fel. A Barcelona akadémiája, a La Masia neveltje, 2015-ig tartozott a gránátvörös-kékek kötelékébe.

A Maliból származó szülők gyermeke 2004-ben, nyolcévesen igazolt le a Barcához, 2013 és 2015 között játszott a B csapatban, illetve, egyetlen bajnoki és egyetlen BL-mérkőzés erejéig az első csapatban is. Akkoriban klubtársa volt a mostani edző, Xavi is.

Útja utána Angliába vezetett, az elmúlt hat és fél idényben az Aston Villa, a Middlesbrough és a Wolverhampton futballistája is volt, 160 mérkőzést játszott a Premier League-ben. Bekerült a spanyol válogatottba is, nyolc mérkőzés van mögötte, tagja volt a tavalyi Európa-bajnokságon is a La Rojának.

Adama Traoré kölcsönjátékosként érkezik a tavaszi idényre a Barcelonához, a klubnak elővételi joga van rá a későbbiekre, de nem kötelező a megvennie.